Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3829 Egyébként is nagyon helytelen a Budapestvidék érdek ellentét középpontba hozatala, most pedig rendkívül káros, s nemcsak Budapestnek káros, hanem az egész országnak káros. 2007ben a jelenlegi uniós szabályozás szerint megszűnik ez a lehetőség, tehát Budapestnek a GDParányos részesedése a mai szabályok sze rint egész egyszerűen kizárja a további uniós pénzek felvételét. Ha ez valóban közös gondolkodás, függetlenül attól, hogy milyen politikai színezete van ma a kormánynak, illetve a budapesti vezetésnek - mert ez hosszú távú és sokkal fontosabb érdek, mint a z, hogy ebben a néhány évben ki ül a kormányrúdnál, és ki vezeti Budapestet , akkor, még egyszer mondom, remélem, nem kell majd emlékeztetni Deutsch Tamás arról, hogy mit mondott az együttműködésről a parlamentben a metróvita kapcsán. Most kizárólag arról , hogy történjene utalás - mert ha jól értettem, ez volt utolsó felszólalásának a központi eleme - arra, hogy a metrótörvényben nem végleges megoldás a két pályaudvar közötti szakasz, hanem szándék van mindkét irányban a továbbvitelre. Azt hiszem, ennek n incs akadálya, ha úgy fogjuk fel, hogy a metrótörvény benyújtása egy kötelezettségvállalás, ez tehát egy szigorú szabály, amely azt mondja ki, hogy a magyar állam támogatást nyújt ennek a szakasznak a megvalósításához. Annak persze nincs akadálya, hogy úgy a főváros, mint a kormány olyan nyilatkozatot tegyen - de ez nem több, mint nyilatkozat , hogy nem tekinti véglegesnek ezzel a beruházást, hanem a mindenkori anyagi lehetőségei függvényében ebben a folytatásban gondolkodik, amely egyébként teljesen konfo rm azzal a városfejlesztési koncepcióval, amely évek óta Budapest rendelkezésére áll. De ez nem egy, a törvény erejénél fogva vállalt kötelezettség, ez lényegesebb kevesebb annál, mint az alap, illetve törzsszakasz, amiről ma beszélünk, ami egy jogi kötel ezettség az állam részéről, hogy ilyen összeg erejéig támogatást nyújt. Tekintve, hogy a szándékok azonosak a mindkét irányú folytatásra, azt hiszem, hogy egy megfelelő megfogalmazás tud támogatást kapni, legalább jelzés szinten, hogy nem végleges ez a ber uházás, hanem ennek a kétoldalú folytatására majd sor kerülhet. Nem tartom valószínűnek, hogy a jogi kérdések megtárgyalása megéri azt az időt, amit ráfordítunk, de a magam részéről nem zárkózom el, azonban sokkal kisebb jelentőségét látom, mint az ellenzé ki felszólalók. Még egyszer azt mondom - s ezt tartom a leglényegesebbnek , hogy valamennyi jogi probléma a ma hatályos Ptk.ban rendezve van, annak a kibővítése akár kicsit szűken, akár kicsit bővebben felesleges. Egy kötelezettségnek teszünk eleget egy legfelsőbb bírósági ítélet miatt. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy most vagy a szavazás előtt k íváne reagálni az elhangzottakra. (Dr. Veres János: A szavazás előtt.) Majd a szavazás előtt. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik... Kovács Zoltán képviselő úr ügyrendben kér szót; megado m. (Dr. Veres János: A vita újra megnyitását kéri. - Derültség.) DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Többen súgják, hogy nyissuk meg újra a részletes vitát. Nem akarok ekkora izgalmat okozni, de szeretném kérni a tisztelt elnök urat és a tisztelt Országgyűlést, ho gy a kapcsolódó módosító indítványok benyújtására adjon még lehetőséget. Indoklásul elmondanám, hogy ma nincs olyan bizottság, amelyik ezzel a témakörrel foglalkozzon, a holnapi bizottsági ülésekre pedig elő lehet készíteni, ha a mai vitanap lezárásáig len ne lehetőség a kapcsolódó módosító indítványok benyújtására. Ezt kérem az elnök úrtól. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :