Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - PAPP JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
3824 Nem; most erről a szakaszról van szó, erről tárgyalunk, és természetesen a továbbépítésnél ugyanígy az Országgyűlés elé fog kerülni a foly tatás. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Papp József úr, az MSZP képviselője. PAPP JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Én azt gondolom, hogy a szavahihetetlen ellenzék erősíti a mai kormánypártok szavát, az a szavahihet etlen ellenzék, amelyik kormányon a 4es metró ügyét likvidálta. Én azt hiszem, hogy azok, akik miatt nem épült és nem épül ma a 4es metró, kevés jogon vetik a mi szemünkre azt, hogy jelen pillanatban hol tartunk. S hogy ezt az egészet mennyire nem veszik komolyan, arra az 5. pontban jelölt javaslat a jó példa. Ahhoz külön gratulálok, hogy feltalálták a föld feletti aszfaltmetrót. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bőhm András úr, az SZDSZ képviselője. DR. BŐHM A NDRÁS (SZDSZ) : Köszönöm. Én tényleg megpróbálok megmaradni annál a - mondjuk így - magamnak tett ígéretemnél, hogy megpróbálom most már nem a politikát építeni, hanem a metróüggyel foglalkozni. Tehát a vitának ezzel a menetével én most nem kívánok foglalko zni, csak azzal, amit Deutsch Tamás mondott, hogy a Fidesz honnan kezdené a metróépítés első szakaszát. S ha - nekem ehhez persze sem jogom, nyilván alapom sincs - megenged egy tanácsot: el kellene dönteni, hogy ha tegnap, nem annyira Deutsch Tamás, emléke zetem szerint ő is, de frakciótársai azt mondták, hogy méltatlan, hogy egy másfél oldalas előterjesztés szól a 4es metróépítésről - nem találtak benne hatástanulmányt, nem találtak benne számokat és számításokat; ez az érv ugyan nem igaz, mert mindenki tu dja, hogy kötetnyi irodalma van a metrónak , akkor azzal nem szabad előállni, vagy ez a véleményem, vagy hideget vagy meleget fújok. Vagy azt mondom, hogy nem tudok mit mondani, mert kihagytak engem a számításokból, a környezeti hatástanulmányokból, akkor azzal nehezen fér össze, hogy nekem viszont van véleményem, hogy nem innen kellene kezdeni ezt a metrót, hanem ugyanabban az összegszerűségben másfelől. Nagyon nehéz a kétféle álláspontot fenntartani. Én például kétfelé nem is gondolok ezzel vitatkozni. E zt csak megfontolni javaslom, hogy most melyik állítás a támadási irány. Azt hiszem, és visszatérek a kötetnyi irodalomra, minden megoldást végigvizsgáltak az elmúlt tíz évben forgalmi, gazdasági szempontból, tervezésileg és műszakilag. Én nem veszem magam nak a bátorságot, hogy felülbíráljam azokat a szakértőket, amelyek hosszú idők alatt ezzel foglalkoztak. Nem zárom ki, hogy nem jogos ez a felvetés, lehet, hogy igen. De azt hiszem, hogy ma már ezen túl vagyunk, és nem azért vagyunk túl, mert önkényből val aki így határozott, hanem azért, mert lefolytak azok a vizsgálatok, aminek a lefolytatására szükség volt. Tehát ennek a megoldásnak valóban az a magyarázata, és itt egyetértek Molnár Gyulával, hogy akinek most ötlete van, hogy merre menjen a metró, az azt mondja, hogy ne induljon el a metró. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Deutsch Tamás úr, a Fidesz képviselője. DR. DEUTSCH TAMÁS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Öröm, amikor az ember képviselőtársa segítségére tud sietni egy beéretlen intellektuális feladat megoldásában. Ha megengedi, kedves Bőhm képviselő úr, lehet valaminek könyvtárnyi irodalma, de az ön által is jól ismert, például jogalkotásról szóló