Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. MÉZES ÉVA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3775 Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Mézes Éva képvi selő asszonynak, aki a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. A képviselő asszonyt illeti a szó. (11.30) DR. MÉZES ÉVA , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Engedjék meg, hogy az orvosok, gyógyszerészek és más fontos egészségügyi foglalkozást űző dolgozók jogállásának egyes kérdéseit szabályozni kívánó törvényjavaslat általános vitájában felszólalásom egy idézettel kezdjem. Az elhangzó idézet az igazság gal való szembesítés, egyfajta szociológiai tükör, amit az egészségügyben a változtatásokat megalapozó és sürgető alapvetésként kell elfogadnunk. Az idézet szerzője a terület tárgyilagos, nemzetközi hírű ismerője, az 1997ben elhunyt független gondolkodó, Andorka Rudolf akadémikus. A könyv, amiből idézek, halála évében jelent meg, és azóta aktualitása okán mind a mai napig minden évben újra és újra kiadják, ugyanis az ország összes egyetemén a szociológia alapjait tárgyaló tankönyv. Valamennyi egyetemista í gy kap napjainkban valósághű leckét a magyar egészségügy mai állapotáról. “Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások tekintetében az amúgy is szűkös pénzforrásaink választásánál, objektív kritériumok és információk hiányában nem feltétlenül érvény esülnek a lakosság tényleges szükségletei, helyettük területi, orvos szakmai és egyéni érdekek juthatnak érvényre. Ennek következtében az egészségügyi intézmények jelentős része erősen leromlott állapotban van. Az egészségügyi intézmények, a kórházak, a sz akrendelők nem érdekeltek abban, hogy a rájuk bízott eszközökkel hatékonyan gazdálkodjanak. A körzeti orvosok hajlamosak arra, hogy a szakrendelőkbe irányítsák betegeik egy részét, az ambuláns szakrendelők viszont hajlamosak minél több beteget kórházba uta lni. Ennek következtében nemcsak a gyógyítás kerül a szükségesnél többe, de a személyes orvosbeteg kapcsolatnak is kisebb tere van, ezáltal a gyógyítás elembertelenedik. Az orvosi fizetések viszonylag alacsonyak, viszont általánosan elfogadott a hálapénz. Az orvosok egy része olyan munkát is végez, amelyet asszisztens is elvégezhetne, az asszisztensek és ápolónők viszont sokszor betanított munkát, például takarítást is kell hogy végezzenek. Mindezek következtében az egészségügyi ellátásban mindenki elégede tlen, és mindenki kiszolgáltatottnak érzi magát. A beteg úgy érzi, hogy az orvosok, valamint az egészségügyi személyzet nem kellőképpen figyel panaszaira, az egészségügyi dolgozók pedig úgy érzik, hogy nem kapják meg a munkájukhoz szükséges alapvető feltét eleket.” Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy szükséges lenne az idézetteken túl további érveket sorolni annak érdekében, hogy belássuk, miért is vált mára több más feladat mellett megkerülhetetlen tennivalónkká az egészségügy reformja és ennek részeként az e te rületen dolgozók helyzetének, jogállásának rendezése. Mi, liberálisok már a programunkban megfogalmaztuk és nyilvánosságra hoztuk, hogy a szolgáltatási oldal radikális reformja első lépésének tekintjük a járóbetegszakrendeléseken és a kórházakban dolgozó orvosok helyzetének javítását. A körzeti gyermek- és háziorvosok, valamint a fogorvosok után őket is ki kell menteni az évtizedek óta megcsontosodott, a közalkalmazotti jogviszony által is erősített, totálisan hierarchikus rendszerből. Sem az orvosok, sem az egészségügyi szakdolgozók körében nem tartható fenn tovább az ügyeleti pótlékokkal, túlórapénzzel, kiemeléssel és kivételekkel átszőtt mai bérezési rendszer. A kórházi orvosok közalkalmazotti besorolása nem ösztönöz a racionális létszámgazdálkodásra, és nem ad módot a teljesítmény szerinti differenciálásra. Ugyanez a helyzet az egyetemi klinikákon és az önálló, nem kórházhoz tartozó önkormányzati szakrendelőkben is.
