Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Mentelmi ügyről - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
365 Köszönöm szépen a válaszát, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, a Szabad De mokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: “Sorkatonák, oszolj!” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az elmúlt héten nagyon fontos döntést hozott, nevezetesen határozott arról, hogy az utolsó bevonulásra 2005 első félévében kerüljön sor, utána pedig szűnjön meg a sorkötelezettség Magyarországon. Ezzel sokak követelése, így többek között a Szabad Demokraták Szövetségének követelése is teljesül. Nem árt végignézni ennek a nagy horderej ű döntésnek az előzményeit. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy 1990ben alakult az Alba Kör, amely a sorkatonai szolgálatot nem vállalók, illetve polgári szolgálatra jelentkezők érdekeit karolta fel. Ez fontos lépés volt ebbe az irányba. A Hadkötelezetts éget Ellenzőinek Ligája 1993ban alakult meg, akik már kifejezetten célként jelölték meg a sorkötelezettség eltörlését. Talán nem érdemtelen néhány nevet említeni a liga alapítói közül: Jancsó Miklós, Konrád György, Kertész Ákos, Darvas Iván, Bródy János, Mészöly Miklós, Vámos Miklós, Makk Károly, Haraszti Miklós, illetve Kornis Mihály; Persze a névsor folytatható lenne. Ami a Szabad Demokraták Szövetségét illeti: az SZDSZ 1993ban hozott határozatot arról, hogy célul tűzi ki a jövőben, illetve politizálása középpontjába állítja a sorozott állományú fegyveres erők átalakítását önkéntes hivatásos jellegű, modern hadsereggé. Ez bekerült a Szabad Demokraták Szövetsége 1994es “Fordulat, biztonság, felemelkedés” című programjába, ott is szerepel, hogy az SZDSZ h osszú távon kezdeményezi a sorkötelezettség megszüntetését. Az 1994ben megalakult MSZPSZDSZkormány programjába már bekerült a haderőreform szükségessége, és aztán 1995ben, illetve '96ban születtek meg azok a döntések, amelyek már a haderőreformról szó ltak, beleértve a hadsereg létszámának csökkentését, beleértve a hivatásos állományú katonák számának a növelését. Amikor a parlament alkotmányreformbizottsága tárgyalt 1996ban, a Szabad Demokraták Szövetsége felvetette, hogy töröljük az alkotmányból a h adkötelezettségre vonatkozó passzust, és akkor átmenetileg ezt minden parlamenti párt támogatta. A szerződéses katonák toborzása 1997ben kezdődött meg, ekkor csökkent 12 hónapról 9 hónapra a sorkötelezettség. A Szabad Demokraták Szövetsége által irányí tott Belügyminisztérium 1997ben megszüntette a sorkötelezettséget a határőrségnél, és professzionális határőrizetre tért át. Végül 1998ban, majd 1999ben is határozati javaslatot nyújtottunk be a parlament elé - Fodor Gábor és Mécs Imre képviselőtársaim jegyezték - a sorkötelezettség eltörléséért. Ezeket azonban a parlament nem vette napirendre, ezért 2000ben népi kezdeményezést indítottunk, több mint 200 ezer aláírást összegyűjtve, ami jelezte, hogy az emberek többsége támogatja ezt a programot. Végül 2 002ben bekerült a kormány programjába 2006os megszüntetéssel a sorkötelezettség eltörlése. Ettől kezdve a koalíciós felek egyetértettek abban, hogy szűnjön meg a sorkötelezettség, már csak a lehetséges időpontról volt vita. Ennek a vitának a következmény eként döntött a kormányzat úgy, hogy 2005 első félévében kerül sor az utolsó bevonulásra. Frakciónk azért is üdvözli ezt a lépést, mert egyrészt ma már látni lehet, hogy NATOkötelezettségeinknek csak egy felkészült, professzionális hadsereg képes megfelel ni, a haderőt ennek megfelelően át kell alakítani, ez viszont nem lehetséges a sorkötelezettség eltörlése nélkül. Ezzel a döntéssel megteremtődnek az alapjai egy professzionális, a feladataira felkészült és azt ellátni képes hadsereg létrehozásának. Másrés zt azért is üdvözöljük a döntést, mert ezzel a Szabad Demokraták Szövetsége tízéves követelése vált valósággá. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)