Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Mentelmi ügyről - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
366 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A kormány részérő l megadom a szót Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak. Miniszter úr! JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter : Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Egy kínai bölcselet szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Nos, hogy az első lépést ebben a kérdésben ki tette meg, én már nem tudom, de bárki is, annak azt kell mondani, hogy tisztelettel köszönjük, hiszen olyan úton indította el a Magyar Köztársaságot és a közgondolkodást, amely egyértelműen és nyilvánvalóan Eu rópa felé visz. Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy a leendő be nem hívott fiataljainkra a lányok majd hogyan néznek, nem tudom, hogy a mostani döntésünk elrontjae az ő párkapcsolatukat; de azt tudom, hogy Európa nagyon sok országában ez a jövő. Úgy gondoljuk, hogy a döntésünk minimum három célt szolgál: mindenekelőtt a profi haderőre történő áttérés biztonságnövelő, mert biztonságunkat olyanok szavatolják, akik erre teszik fel az életüket, kvázi hivatásszerűen látják el a feladatukat. Támogatja a családokat és támogatja a családalapítást, hiszen ahelyett, hogy a fiatalokat hat hónapra behívnánk, iskolába küldjük, azt mondjuk, hogy a családdal foglalkozzanak és minden mással, ami a magánéletben nagyon fontos. Harmadikként demokratizálja a teherviselést. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ebben a pillanatban csak nagyon kevesen vállalnak sorkatonai szolgálati kötelezettséget, ebben a pillanatban sokkal inkább az elkerülés, a kikerülés a fő kérdés, semmint a katonai szerepvállalás. Ebből a szempontból az a dö ntés, amit most a kormány meghozott, lehetőséget ad a közteherviselés kiegyenlítésére, lehetőséget ad valamennyiünknek arra, hogy szándékának, akaratának, erejének megfelelően vegyen részt a haza fegyveres szolgálatában, teljesen természetesen békeidőszakb an. Hiszen ha az országot bárminemű veszély fenyegeti, ha az országnak bárminemű biztonságpolitikai kihívással kell számolnia, akkor teljesen természetesen a jelenlegi alkotmányos szabályozás szerint valamennyiünknek kötelezettsége és feladata a haza védel me, és még sorolhatnám az ezzel kapcsolatos feladatokat. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Mi ezt a döntést úgy szeretnénk megoldani, hogy a parlament politikai pártjainak támogatását és egyetértését is reméljük hozzá. Pontosan tudjuk, hog y ebben a pillanatban még van vitánk, pontosan tudjuk azt, hogy megfogalmazódnak kérdések és kérdőjelek, ugyanakkor a profi haderőre történő áttérés a Magyar Honvédség és biztonságpolitika szempontjából a következő évtized egyik legnagyobb kihívása. Ennek a kihívásnak megfelelni, eleget tenni csak úgy tudunk, ha egy társadalmi párbeszédben a feltételeket pontosan tisztázzuk, politikai egyeztetés során pontosan megállapodunk az áttérés szükségleteiről, feladatairól, módjáról és normáiról. Azt remélem, hogy a kormány mostani döntése részint lehetőséget ad, ha tetszik, felhívja az itt ülőket arra, hogy folytassunk párbeszédet, illetve támogatást és lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy a társadalommal folytatott párbeszéd során erősítsük meg azt az intézményt, am it nemsokára, 2005 felétől úgy fognak hívni, hogy önkéntes profi haderő. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezet t Varga Mihály frakcióvezetőhelyettes úr, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportjából: “Kormányzati tevékenység” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőt ársaim! Az emberek biztonságra és kiszámíthatóságra vágynak, különösen így van ez, ha az otthonukról van szó. Bérlakás vagy saját tulajdonú otthon, családi ház vagy panellakás lényegtelen abból a szempontból, hogy