Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 2 (76. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
3598 másfajta megbecsülés is. A nemzet emlékezetéhez, a történelem hagyományaihoz és ápolásához nem pusztán azok a személyek tartoznak hozzá, akik a történelemkönyvekbe beke rülnek. Mindnyájunknak vannak kedves tanáraink, akikre szívesen emlékezünk, akikről tudjuk, hogy meghatározták életünket, pályánkat, de ugyanakkor ez eddig ilyen egygenerációs emlékezet volt, a mi gyermekeink már nem nagyon emlékezhetnek a mi tanárainkra. Ezen a helyzeten is változtatni kell. Nem szabad hagyni, hogy az emlékezet rostáján kihulljanak a tanáraink, ne maradjon meg nevük a legjobbaknak a jövő generáció számára is. Ezért hirdettük meg az „iskolai emlékezet” programot. Ennek a programnak a kereté ben neveznek el egykori tanárokról tantermeket, előadótermeket az iskolákban. Meghirdettük a programot, körülbelül 500 iskola jelentkezett erre, és a mai, tehát a kormány megalakulását egy évvel követő pedagógusnapon már körülbelül 500 iskolában neveztek e l tanárokról tantermeket. Ott a gyermekek, amikor bemennek az iskolába, ott naponta találkoznak egykori tanárok nevével, életrajzával, és akkor talán biztosak lehetnek abban, hogy tudják, kik azok a legjobbak, akik az iskolában tanítottak. Jövőre, az elköv etkező években feltehetően még több tanárról nevezhetnek el az iskolák ilyen típusú program keretében termeket, előadótermeket. (13.30) Az erkölcsi megbecsülés része ugyanakkor az is, hogy komolyan vesszük a szakmát. A Fideszkormány egyik első lépé se az volt '98ban, hogy az Országos Köznevelési Tanács vétójogát az alapvető oktatáspolitikai kérdésekben megszüntette. Nem véletlen, hogy ennek a kormánynak és ennek a kormánytöbbségnek az egyik első intézkedése volt e vétójog helyreállítása és az Ország os Köznevelési Tanács jogainak, jogosítványainak biztosítása. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkeze tt Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, “Eltékozolt esztendő” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszonyok és Miniszter Ura k! Én itt, a Parlament falai között napirend előtt, azonnali kérdés és interpelláció formájában többször hangot adtam abbéli aggodalmunknak, hogy a magyar gazdaság helyzete nem jó, az irány, amit a kormány megszabott, rossz, és nem a lendületet kéne fokozn i, hanem el kellene gondolkodni az irányváltáson. Hogy ne vethessék rám, hogy itt csak egy ellenzéki morgolódásról van szó, és az ellenzéki pártoknak ez a dolga, ez a feladata, igyekszem eddigi állításainkat szakemberek véleményével alátámasztani. Engedjék meg, hogy a GKI múlt héten megjelent jelentéséből, prognózisából idézzek szó szerint egy részt. A GKI által készített prognózis azt tükrözi, hogy: “2003ban a gazdasági növekedés nem élénkül; a nemzetközi versenyképesség és a külgazdasági egyensúly tovább romlik; az államháztartás hiánya a tervezettnél kevésbé javul; az infláció és a foglalkoztatás lényegében stagnál; a munkanélküliség kissé emelkedik. A lakosság életszínvonala ugyan dinamikusan javul, de megtakarítási hajlandósága gyenge. A forint még min dig nagyon erős, de a kamatok már nem magasak, a vállalkozói szféra nem érzi jól magát, az üzleti és az infrastrukturális fejlesztések halasztódnak, a gazdaság tőkevonzó képessége gyengül. Ilyen körülmények között kérdéses, hogy a magyar gazdaság mennyire tud majd élni a világgazdasági élénkülés kínálta lehetőségekkel.” Ez egy óriási kérdés, hiszen itt arról van szó, hogy ha a világgazdasági folyamatok megváltoznak, akkor tude majd a magyar gazdaság ezekkel a lehetőségekkel élni. A jelenlegi állapot azt mu tatja, hogy nem; mert nincs olyan makrogazdasági mutató, amely az előző esztendőhöz