Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vi... - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOLBER ISTVÁN, a területfejlesztési bizottság előadója:
3499 Az öröm mellett a beruházások gondokkal is járnak. Az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi a megvalósítást, és sorozatosan jelzi a hiányosságokat, esetenként törvény telenségeket. (17.50) Ez figyelmeztető jel lehetne, és reméljük, hogy egyre jobban erősödik is ennek a visszatartó ereje. Ilyen tekintetben élen járnak a szennyvízberuházások, ahol rendre probléma van a saját erő biztosításával. Ez nem is csoda, mert ezek nagy összegű beruházások, óriási bevételekkel, és rendkívül nagy a sajáterőigényük is. Jó példa erre a jelenlegi tervezet. Míg a címzett támogatások a többi esetben általában 10 százalék saját erőt igényelnek, addig a szennyvízberuházások 44 százalékot. Ú gy kapnak tehát 14 milliárd forintot a pályázó települések, hogy ehhez 11 milliárd forintnyi saját erőt kellene produkálniuk. Ez még akkor is rendkívül sok, ha más forrásból ugyancsak pályáznak majd a hiányzó összegekre. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a pr oblémák nem fordulnak majd elő a címzett támogatások körébe beillesztett pályázatoknál, ez azonban valóban csak remény - más jellegű intézkedésekre is szükség lenne. A bizottsági ülésen felmerült a felzárkóztatás kérdése is. Megítélésünk szerint a törvényt ervezet nem kellően támogatja a lemaradó kistérségeket és településeiket. Megyénként, kistérségenként differenciált a kép, de több megyében még érezhetőbb lesz a lemaradás annak következtében, amilyen pályázatok itt nyertesek lesznek. Mivel nem látok ellen zéki képviselőt, kötelességemnek érzem elmondani, hogy ellenzéki oldalról az irányultságot... (A Fidesz padsoraiból ülő képviselők jelzésére:) A bizottságból nem látok képviselőt, ezért elmondom, hogy a bizottsági ülésen voltak olyan ellenzéki vélemények, amelyek kifogásolták az irányultságot a pályázatokban - ők ezt látták benne. Az itt elmondottakhoz hasonlóan azt is kifogásolták, hogy a nem nyert pályázatok nem jelennek meg a most benyújtott törvénytervezetben. Mindezek eredményeként a bizottság 6 igen s zavazattal, 4 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Kolber Istvánnak, a területfejlesztési bizottság előadójának. Parancsoljon! DR. KOLBER ISTV ÁN , a területfejlesztési bizottság előadója : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A területfejlesztési bizottság május 13án tárgyalta meg a helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat a területfejlesztés és a területi folyamatok alakulásának szempontjából is fontos. A támogatásra javasolt 55 b eruházás 70 milliárd forintra rúg, amelyből az érintettek oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, valamint infrastrukturális ellátása jelentős mértékben javul. A beruházások száma, összvolumene az idei esztendőben nőtt. Az önkormányzatok beruházásifejlesztési igényét jól tükrözi, hogy 461 koncepciót nyújtottak be, 654 milliárd forint értékben, amelyet a kormány ez alkalommal is két lépcsőben készített elő döntésre, és nyújtott be a parlamentnek. A bizottság áttekintette a támogatási javaslatok kidol gozásának általános szempontjait, a hatékonysági, a költségtakarékossági és a területi aspektusokat. Kiemelésre került, hogy az egyházi és a civil szervezetek igényének a kielégítése nem az önkormányzati fejlesztési források terhére történik, hanem az Egés zségügyi és Szociális Minisztérium fejezeti előirányzataiból biztosított pénzekből.