Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vi... - ELNÖK (Mandur László): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
3500 A bizottság ülésén tulajdonképpen nem alakult ki vita, inkább néhány kérdés, illetve javaslat, észrevétel fogalmazódott meg, amelyek a következők voltak. Felmerült, hogy az elutasított pályázatok az elutasítás indokával miért nem szerepelnek jelen előterjesztés mellékleteként, hiszen így az érintett önkormányzatok tájékozódhatnának arról, hogy forráshiány miatt lette a pályázatuk elutasítva, vagy valamilyen szakmai indok al apján. Ezzel elkerülhető lenne a szakmailag megalapozatlan pályázatok ismételt beadása. Ismert, hogy a címzett támogatási törvény kétlépcsős előkészítést ír elő. Ezzel elkerülhető, hogy sok pénzt költsenek el feleslegesen a tervezési munkákra, hiszen a kor mány tavaly őszi döntését követően 57 önkormányzat nyújthatta be a pályázatát, teljes tervdokumentációval. A kiválasztás gyakorlatilag már az elmúlt évben megtörtént. Noha az előterjesztés így megfelel a törvényi előírásoknak, a bizottság elnöke javaslatár a, a képviselők további tájékoztatási igényének a kielégítése érdekében, a bizottság elnöke levélben fordult a belügyminiszter asszonyhoz, hogy az elutasított kérelmekről a képviselők kapjanak tájékoztatást. Fontos kérdésként merült fel, hogyan illeszkedik majd a címzett támogatási rendszer az európai uniós csatlakozásunkat követően a közös finanszírozáshoz, milyen elképzelések, milyen szabályozási feladatok vannak, hogyan kapcsolódik ez a 2004. évi költségvetéshez. Általános egyetértés volt abban, hogy a c satlakozásunkat követően a fejlesztések összehangolt, zökkenőmentes lebonyolítása érdekében ez alapvető kérdés. A bizottság önálló napirend keretében hamarosan megtárgyalja az ezzel kapcsolatos kormányzati elképzeléseket. A bizottság áttekintette a kaposvá ri középiskolai kollégium 400 milliós többlettámogatási igénye ügyében, hogy milyen szempontok alapján javasolja a kormány a címzett támogatás kapcsán folyamatban lévő eredeti döntések módosítását. Hangsúlyozni kell, hogy a címzett támogatásokról szóló tör vény, jogszabályváltozás kapcsán az ellátandó feladat jelentős módosulása teszi ezt lehetővé. Az ezek hiányában biztosított támogatással tehát törvényt sértene az Országgyűlés, ezért nem szerepel, sajnálatos módon, az említett kollégium sem a támogatotti kategóriában. Kérdésként merült fel a szennyvízberuházások sorrendiségének az ügye, nevezetesen, hogy a veszélyeztetettség fokához mennyiben igazodik a támogatás, illetve több konkrét pályázat támogatásának vagy nem támogatásának a kérdése is, így például több BácsKiskun megyei beruházás, Aba, Sárkeresztes, Kálló, Abony, Nagykőrös egyegy beruházásának az ügye. A törvény jelentősége vitathatatlan, hiszen újabb fejlesztéseket indíthatnak az önkormányzatok. Az előterjesztés megfelel a címzett támogatásokról szóló törvény előírásainak. A bizottság 14 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett, nem szavazat nélkül a javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szé pen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselői hozzászólásokra kerül sor. Először az írásban előre bejelentett felszólalóknak adom meg a szót, ötperces időkeretben. Legelőször Ecsődi Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon , öné a szó. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/3916. számú törvényjavaslat tartalmazza a helyi önkormányzatok 2003. évi új címzett támogatásáról szóló, a szociális feladatokat ellátó, n em állami fenntartók 2003. évi címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek a módosításáról szóló javaslatokat. A törvényjavaslat jól tükrözi a kormány szándékát, hogy a kormányprogram lépés ről lépésre megvalósuljon.