Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 12 (71. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
2977 Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, “Eltelt egy év” címmel. Öné a szó, frakcióvezető asszony. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kinek öröm, kinek nem, de közös szül etésnapunk van, tudniillik 2002. május 15én alakult meg az új Országgyűlés. A nyitóülésen a házelnök azt remélte, hogy a csatazaj helyett a vitázó okosság terepe lesz ez a terem. A köztársasági elnök pedig Márait idézve a hazát katedrálisnak, ezt az ülést ermet pedig benne a szentélynek nevezte. Magasra emelték tehát előttünk a lécet; kérdés, levertük vagy átugrottuke. (13.20) Az ismert mondás szerint amúgy is mindenkinek el kell döntenie: vagy a probléma, vagy a megoldás része kíván lenni. Nekünk, a Magya r Országgyűlésnek is választanunk kell: inkább megoldani segítjüke az ország, a választók problémáit, vagy a parlament maga is a közélet egyik problémájává válik, elsősorban hangneme és vitastílusa miatt. Minket persze azért választottak, hogy ne a problé ma, hanem a megoldás részei legyünk. És senki se ringassa magát abba az illúzióba, hogy a hívek elkötelezett táborán túl a politika iránt kevésbé érdeklődő választó ne általánosítana, ha a parlament hangneméről beszél, ha valami nem tetszik neki. Nem magya r újságíró mondta, de igaza volt, ő így fogalmazott: Nem a konzervativizmus az ellenség. Nem a liberalizmus az ellenség. Ő nem mondta, de hozzátenném: nem a szociáldemokrácia az ellenség. Az ellenség a rossz duma. Elnézést a fogalmazásért, de őt idéztem po ntosan - annál is inkább, mert választóink többsége így gondolja. Nem a jobboldalt vagy nem a baloldalt tekinti ellenségének, hanem ezt az úgynevezett rossz dumát, az álvitát, a mesterséges indulatokat, a parlamenthez méltatlan magatartást. Mit sikerült - legalábbis az én olvasatomban - egy év alatt elérnünk ebben a tekintetben és mit nem? A közvéleménykutatások szerint a parlament tekintélyét, fontosságát jó néhány ponttal sikerült megnövelnünk. Sikerült elérni, hogy ismét a parlament legyen a politika kö zpontja, helyszíne a legfontosabb eseményeknek, mint például a miniszterelnök beszéde az ország helyzetéről, a kormányátalakítás vagy más fontos politikai döntések bejelentése. Úgy tűnik, mára valamennyi mérvadó politikus belátta, hogy hathatósan politizál ni csak a parlamenthez kapcsolódó keretek között, például egy parlamenti párt élén lehet, és ez a belátás is jó. Nem sikerült azonban mindig és mindnyájunknak a helyszínhez méltó vitákat tartani. Egy humorista, némi túlzással, már úgy fogalmazott rólunk, h ogy egy betűlevesben több érv van, mint egyegy parlamenti csörtében. És nem jó, ha van, aki így vélekedik. Sikerült, és ez nagyon nagy előrelépés, valamennyi vizsgálóbizottságot felállítani, az ellenzéki kezdeményezésűeket is, é s valamennyi vitanapot megtartani. Sikerült a heti ülésezés következtében az azonnali kérdéseket valóban azonnalivá tenni; a miniszterelnököt nem kilenc, hanem háromhetente megszólítani - és ez jó, ha nem is feltétlenül neki. Ugyanakkor a vizsgálatokat ál talában nem sikerült egyetértéssel lezárni, és ez nem jó, és az interpellációk, kérdések hallatán is a választó gyakran nem úgy érzi, hogy az ő kérdéseiről van szó, hanem inkább személyes csatát sejt az indulatok mögött. Pedig a világ parlamenti szakirodal ma a rémséges precedensek mellett ad jó példákat is az eleganciára. Azt, amit mi egyegy “hazudik!” vagy “húzz el!” közbekiáltással intézünk el, Churchill még így fogalmazta: “Tisztelt képviselőtársamnak
