Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Tállai András (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Számítanak-e a törvények az adóhivatalban?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz):
2703 E szomorú évforduló kapcsán a parlamenti képviselőcsoport és a magam nevében együttérzésemet fejezem ki a hozzátartozóknak és az emlékezőknek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Egy évvel a tragédia után, ahogyan a képviselő asszony is kérdezte, a rendőrség is erkölcsi kötelességének tartja, hogy tájékoztassa a közvéleményt a május 9én elkövetett szörnyű tragédia ügyében folytatott nyomozás ál lásáról, ezért május 9én sajtótájékoztató keretében fogják elmondani a nyomozás állását, illetve minden olyan információt, ami a további nyomozás eredményességének veszélyeztetése nélkül a nyilvánosság előtt elmondható. Kijelenthetem, hogy a példátlanul s úlyos bűncselekmény felderítése érdekében a rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz, és én magam is őszintén remélem, hogy minél előbb, a lehető leggyorsabban befejezve a nyomozást, vádemelési javaslattal az ügyészségnek azt továbbítja. Engedjék meg , hogy e helyütt is kifejezzem őszinte részvétemet a hozzátartozóknak, akik az egész magyar társadalommal együtt joggal várják azt, hogy a bűnösök elnyerjék az igazságszolgáltatás ítéletét. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tállai András (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Számítanake a törvények az adóhivatalban?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tállai András, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: “Számítanake a törvények az adóhivatalban ?” címmel. A miniszter úr távollétében, amennyiben elfogadja a képviselő úr, az államtitkár úr válaszol. TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian tudjuk, hogy az adóhatóság feladata több millió adózó állampolgár, jogi személy, jogi személyiség nélküli társaságok, egyéni vállalkozók ellenőrzése, törvények számonkérése, s ha netán valaki a törvényt elvéti, akkor azoknak a szankcionálása. Éppen ezért megdöbbentő a Közbeszerzési Döntőbizottsá g ez év március 24ei határozata - 2962. számon jelent meg , amely az adóhatóságot többszörösen elmarasztalja egy nagyon érdekes közbeszerzési ügyben. Az adóhivatal a balatonfüredi üdülőtelepének felújítására kiírt pályázat elbírálásakor kizá rta az eljárásból a rivális pályázókat. További súlyosbító tényezőként értékelte, hogy az adóhivatal úgy választotta ki a győztest, hogy a többi érvényes ajánlatot figyelmen kívül hagyta, továbbá azt is, hogy a jogsértés már nem orvosolható, ugyanis az adó hivatal vezetői a zajló jogorvoslati eljárás ellenére szerződést kötöttek a céggel. Az eset érdekessége, hogy az összes, saját kivitelező részleggel rendelkező céget kizárták a pályázatból. Ugyancsak súlyosbító körülményként értékelte a döntőbizottság, hog y az APEH nem tanúsított segítő együttműködést, ráadásul korábban már összeütközésbe került a törvénnyel. Mindezeket figyelembe véve kétmillió forintra bírságolta az adóhivatalt a döntőbizottság. Kérdezem tehát a miniszter úr helyett az államtitkár urat, t udtake az eljárásról, annak törvénysértő mivoltáról, tudjáke, hogy az APEH sorozatosan megszegi most már a közbeszerzési törvényt, tisztában vannake azzal, hogy az adóhivatal ezzel az eljárással milyen kárt okozott az államnak, történte az ügyben számo nkérés, és megtörténte az adóhivatal, illetve az állam kártalanítása a kétmillió forint bírsággal. Kérdezem tehát az államtitkár urat, tude ezekre válaszolni.