Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Herczog Edit (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Memento Mór-i” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERCZOG EDIT (MSZP):
2702 A bulvársajtó rendszeresen hírt adott az elmúlt hónapokban a nyomozás feltételezett, netán vélt eredményeiről. Tartozunk az áldozatok emlékének, a hozzátartozóknak és minden honfitársunknak azzal, hogy itt az ország színe előtt tájékoztatást kapjanak az akkori elhatáro zások megvalósulásáról. Kérem belügyminiszter asszony megtisztelő tájékoztatását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót a belügyminiszter asszonynak. (16.20) DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szé pen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, 2002. május 9én az eddigi legtragikusabb és legkegyetlenebb vérengzésre került sor az Erste Bank móri fiókjában végrehajtott támadás során. A bűncselekmény felfedezését kö vetően a rendőrség megkezdte a nyomozást, amelyben az Országos Rendőrfőkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága szinte teljes személyi állományán kívül az ország valamennyi rendőri szerve kivette a részét. A tragédiát követő harmadik hónapban, 2 002. július 22én került sor a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Kaiser Ede és Hajdú László, egyaránt 27 éves, büntetett előéletű személyek elfogására és kihallgatásukra. A nyomozók által feltárt és az alapos gyanút alátámasztó bizonyítékok at a Fővárosi Főügyészség és a Budai Központi Kerületi Bíróság is megalapozottnak találta, ezért a bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatását rendelte el. Amint a híradásokból is ismert, a kiterjedt nyomozás során a rendőrség a gyanúsítottakkal szemb en nemcsak a móri rablótámadás elkövetését, hanem számos, különösen nagy kárt okozó betöréses lopás, rablás, fegyveres rablás, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének a kísérletét is felderítette. Az eddig feltárt 19 súlyos, vagyon elleni bűncsele kmény ügyében, amelyekben Kaiser Edén és Hajdú Lászlón kívül további hét, előzetes letartóztatásban levő bűntársuk is gyanúsítottként szerepel, a nyomozás rövid időn belül befejeződik. A móri Erste Bankban elkövetett bűncselekményre vonatkozóan a nyomozók már eddig is számos olyan bizonyítékot szereztek be, amelyek Kaiser Ede és Hajdú László bűnösségét igazolják. Ezek között egyaránt találhatók személyi, szakértői és tárgyi bizonyítékok. A nyomozó hatóságok a kegyetlen rablótámadás vizsgálatával együtt keze lik a Kaiser Ede és Hajdú László által elkövetett másik öt rablás és emberölés bűntettének kísérlete ügyében folyó nyomozást is. A gyanúsítotttársak vallomásai, valamint egyéb forrásokból beszerzett bizonyítékok alapján az eddig felderítetteken kívül még további súlyos, erőszakos fegyveres bűncselekmények feltárása van folyamatban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A következő egy percben még elmondok néhány dolgot. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz ill eti a képviselő asszonyt. HERCZOG EDIT (MSZP) : Tisztelt Miniszter Asszony! Köszönöm válaszát. Az élők felelőssége az emlékezés. Emlékeznünk kell, hogy érzékeink ne tompuljanak, hogy ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy velünk ez nem történhet meg. Em lékeznünk kell, hogy minden gyermek és felnőtt, minden politikus és civil, minden nő és férfi tudja: a biztonságunkért naponta tennünk kell. Emlékeznünk kell, mert a politikának kötelessége, hogy törvényes eszközökkel, új törvények alkotásával tegyen bizto nságérzetünk javításáért. Emlékeznünk kell, mert ahogy a költő mondja: “Okuljatok mindannyian e példán. / Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő két egyforma levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló.”