Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Herczog Edit (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Memento Mór-i” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERCZOG EDIT (MSZP):
2701 szeretném fölhívni a min iszter asszony figyelmét arra, hogy az ellentüntetők - nevezzük így - előre bejelentették azt, hogy ők el fognak vegyülni, tehát számos sajtótermék kifejezetten jelezte előre a provokációt. Tehát a rendőrség nem egy váratlan helyzettel találkozott, hanem b ejelentés történt. Ennek megfelelően gondolom én - de egyetértve azzal, hogy egy vizsgálat kell hogy tisztázza , hogy sajnos a rendőrség nem állt a helyzet magaslatán, és nagy kár, hogy ez történt Budapest belvárosában tegnap délután és kora este. Köszönö m. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! nem kívánom megelőlegezni a vizsgálat eredményét, azonban szeretném azt elmondani ezen eset kapcsán is, hogy a gyülekezési törvény szabályai, ami a demonstrációkkal kapcsolatban a rendőrség rendelkezésére áll mint mérlegelés és mint bizonyos törvényi feltételek fennállása esetén a tiltás, meglehetősen szűk eszköz, azonban ez volt a jogalkotó szándéka. Az volt a jogalkotó szánd éka, amikor ezt a törvényt, a gyülekezési törvényt megalkotta, hogy itt a lehető legkevesebb dolga legyen a hatóságoknak, és azokkal az alkotmányos jogokkal, amelyeket gyakorolni kívánnak természetes személyek vagy csoportok, élhessenek, a demokrácia szabá lyai szerint szabadon tehessék azt. Olyannyira így van ez, hogy bele kellett írni akkor a törvénybe, hogy a rendőrség képviselője a rendezvényen jelen lehet, mert fölmerült az is a jogalkotási munka során, hogy esetleg a rendőrség semmilyen módon ne kerülj ön közel egy ilyen rendezvényhez. Nyilvánvalóan ez - a tegnapi nap is ezt mutatja - lehetetlenség. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha a Szabad Demokraták Szövetsége úgy ítéli meg vagy bármelyik parlamenti frakció, hogy más szer epet kell adni a hatóságoknak, ahhoz törvénymódosításra van szükség. Ez független a konkrét eset megvizsgálásától. Köszönöm a figyelmet. Herczog Edit (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Memento Móri” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Herczog Edit, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: “Memento Móri” címmel. Képviselő asszonyt illeti a szó. HERCZOG EDIT (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Emlékezzünk! E gy évvel ezelőtt nyolc emberéletet követelő szörnyű mészárlás történt egy Fejér megyei kisvárosban, Móron az Erste Bank helyi fiókjában. Olyan esemény, amelyről addig azt hittük, hogy nálunk nem történhet meg. Egy évvel ezelőtt a félelem néhány napra nemcs ak a kisvárosba költözött be, hanem megrázta az országot. Egy évvel ezelőtt a magyar politikai élet valamennyi tényezője egyetértett abban, hogy minden embernek joga van a személyes biztonsághoz, a félelemmentes élethez. Egy évvel ezelőtt az akkori belügym iniszter gyors nyomozást ígért, és néhány órán belül már gyanúsítottak is voltak. Egy évvel ezelőtt az ORFK speciális nyomozó csoportot hozott létre az ügy felderítésére, a Legfőbb Ügyészségen pedig a kiemelt ügyek osztálya látta el a fokozott ügyészi felü gyeletet. Egy évvel ezelőtt a pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a banki alkalmazottak és ügyfelek élete és biztonsága a legfontosabb, ezért olyan megoldásokat kell találni, amelyek hatékonyan védik az embereket.