Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 28 (67. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szájer József): - SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
2545 van. Ez a 30/2003. számú kormányhatározat ugyanis munkahelyeket sodor veszélybe, vállalkozókat hoz nehéz helyzetbe, de azokat is érinti, akik vendégfogadásból, szobák k iadásából, éttermek működtetéséből élnek, tartják el a családjukat. Ha kevesebb turista jön, azt ugyanúgy megérzi a csónakkikötős, mint a tiszafüredi piacon árusító őstermelő, a kevesebb nyaraló kisebb fogyasztást és vásárlóerőt jelent - ez a rendelet pedi g éppen ezt érheti el. Joggal kérdezhetjük: hogyan lehet úgy életbe léptetni egy rendeletet, hogy előtte senkivel sem egyeztettek? Miért nem kérdezték meg a környék polgármestereit, önkormányzatait, turisztikai testületeit, miért nem érdeklődtek a megyei v állalkozói szervezeteknél, a kamaránál arról, vajon felkészülteke a tiltás következményeire, felkészülteke arra, hogy kisebb vendégkörük lehet a közelgő szezonban? Egy tiszafüredi horgászbolt tulajdonosa mesélte el, hogy két német vendégnek segített szál lást találni a tervezett horgászpihenés idejére, kis idő elteltével azonban visszajöttek és közölték, hogy mégsem kell a szállás, mivel a korlátozások miatt nem tudnak a tó beljebb eső részein horgászni. De van ennél cifrább helyzet is: német turistacsopor t augusztusra sétahajózást kötött le a csónakkikötőt üzemeltető vállalkozóval; tekintettel a hatályba lépett tiltásra, a szerződést a vállalkozó nem tudja teljesíteni. Ki fog most kinek kártérítést fizetni? A vállalkozó a turistának? Vagy az állam a vállal kozónak? Végiggondoltáke vajon a rendelet alkotói azt, hogy miközben állami forrásokkal támogatni akarják a vállalkozók kikötőfejlesztését, azonközben egy döntéssel a kikötőbezárásokat segítik elő? Joggal tehetnénk fel a kérdé st, hogy tudtae a bal kéz, mit csinál a jobb ebben az esetben. Tisztelt Ház! Ez a döntés munkahelyeket, családok megélhetését veszélyeztetheti, de adott esetben fizikailag is életek kerülhetnek veszélybe, ugyanis ha valaki ismeri a Tiszát, tudja jól, hogy nincs kiépített viharjelző rendszer, ezért egy olyan turista, aki a tó belső részére beevez horgászni, szinte esélytelen egy hirtelen feltámadó széllel és az emiatt kialakuló hullámokkal szemben, ha a csónakban nincs motor. Tisztelt Ház! Itt akár pontot i s tehetnék, hiszen néhány nappal ezelőtt jómagam is értesültem a hírről, arról az örömteli bejelentésről, miszerint az egész ügy fordulatot fog venni, és az idegenforgalmi államtitkár arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a kormány módosítani kívánja e zt a rendeletet. Örülök annak, hogy a kormány ebben a kérdésben engedett, és remélem, hogy erre a rendeletmódosításra mihamarabb sor fog kerülni. Köszönet azért a munkáért a helyi önkormányzatoknak, polgármestereknek, köszönet a helyi vállalkozóknak és min den olyan helyi parlamenti képviselőnek, aki pártállástól függetlenül ebben a kérdésben azonos platformon állt, és sürgette, hogy a kormány ezt a rossz rendeletet vonja vissza vagy módosítsa. Én tehát azt gondolom, hogy akár happy enddel is zárulhat ez a t örténet, kár volt másfél hónap elvesztegetett idő azért, hogy vállalkozók, emberek aggódjanak a megélhetésükért, munkájukért. Ebből az ügyből tehát ma már, ha ilyen sikeres vége lesz, akkor a tanulságok levonása van hátra, én azt gondolom, ezt elsősorban a kormánynak kell megtennie, és nyilvánvaló, várjuk ennek a rendeletnek a mielőbbi módosítását, azt, hogy még a nyári idegenforgalmi szezon megkezdése előtt a rendeletmódosítás megszülessen, és ennek a kiadására sor kerüljön. Köszönöm szépen a figyelmet. (T aps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : A kormány nevében megadom a szót Szalay Gábor államtitkár úrnak, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Két hé ttel ezelőtt, hasonlóan esti órákban Bóka István képviselő úr hasonló felszólalását felhasználva mondtam el itt a parlament széksorai előtt, hogy a kormány