Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 28 (67. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz):
2542 változtatni a bögözi Wass Albert Általános Iskola elnevezését is, mert a román törvények szerint háborús bűnös nevét kö zintézmények nem viselhetik, illetve tilos háborús bűnösök emlékét közterületen elhelyezni. Wass Albert ma Romániában háborús bűnös. Wass Albertet és édesapját távollétükben a Kolozsvári Népbíróság bírósági ítélőtanácsa mindössze két hétig tartó eljárás al apján 1946. április 13án kihirdetett ítéletével halálra ítélte háborús bűntett elkövetése miatt. Az ítélet szerint bebizonyosodott, hogy az író és hatvankét vádlotttársa “az ország összeomlásáért politikai vagy faji indíttatású üldözésekben megnyilvánult kollektív vagy egyéni megtorlásokat parancsoltak meg vagy követtek el”. Az ítélet azt állapítja meg, hogy 1940. szeptember 23án, amikor ÉszakErdély a második bécsi döntés következtében visszatért az anyaországhoz, Wass Albert és édesapja, Wass Endre fel bujtóként közreműködtek a kastélyukhoz közeli Vasasszentgotthárd községben és Omboztelken román nemzetiségű személyek ellen elkövetett gyilkosságokban. A bírósági eljárás és az annak nyomán megszületett ítélet részletes elemzése a román igazságszolgáltatás feladata. A felülvizsgálat során a bíróság nyilván értékelni fogja az író nyilatkozatait, végrendeletét, önéletrajzát, az Egyesült Államok bevándorlási hatóságai és az igazságügyi minisztérium által 1950ben és 1979ben lefolytatott vizsgálatainak megálla pításait és mindazokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják az erdélyi magyar író ártatlanságát, így azt a tényt is, hogy Wass Albert a kérdéses időben a kastélyuktól több száz kilométerre tartózkodott. A már ismert tények birtokában kijelenthetjük, hogy a népbírósági eljárás koncepciós jellegű volt. A szovjet megszállás nyomán berendezkedő politikai hatalom bíráskodásáról nekünk is vannak anyaországi tapasztalataink. A nálunk is ismert népbírósági ítélkezés koncepciós jellegét azonban Wass Albert erdélyi fö ldbirtokossal szemben további koncepciós elemek is kiegészítették. A román nacionalista és kommunista hatalom nemcsak az arisztokratát ítélte halálra, magyarsága és írói tevékenysége is halálos bűn volt. Az írót és édesapját teljes vagyonuktól megfosztottá k. A koncepciós eljárás célja a kíméletlen bosszú és leszámolás, az erdélyi magyarság megfélemlítése volt. A kommunista diktatúra középeurópai felszámolásával ismerhette meg a magyarság határainkon innen és túl Wass Albert sorsát, emberi nagyságát, írói é letművét. Wass Albert ma a legolvasottabb magyar író. Wass Albertnek nem adatott meg, hogy magyar állampolgárként haljon meg. 1996. június 24én Kuncze Gábor Belügyminisztériumához honosítási kérelmet nyújtott be az akkor nyolcvannyolc éves író, de egy évi g tartó megalázó eljárás után is csak egy évre szóló ideiglenes állampolgárságot, letelepedési lehetőséget kapott. (21.10) 1998. február 17én több, a román titkosszolgálat által elkövetett merénylet után, megnyugtatóan nem tisztázott körülmények között hu nyt el Floridában. Az erkölcsi és politikai elégtétel valamennyi magyar közös ügye. A jogi rehabilitáció a román igazságszolgáltatás feladata. Valamennyien, akik Wass Albert nyelvét beszéljük, csak akkor adhatjuk meg a hazájából elüldözött, legmagyarabb ma gyar író számára posztumusz az igazi elégtételt, ha sorsát és írói életművét megismerjük és megismertetjük az utánunk következő nemzedékkel. Bízunk abban, hogy a magyar kormány diplomáciai úton minden lehetőséget megragad arra, hogy Wass Albertnek Romániáb an igazságot szolgáltassanak, hogy imájába foglalt kérése teljesülhessen, hogy üzenetét mindenki megértse, miként ezt ő versbe foglalta. Engedjék meg, hogy egy szakaszt idézzek ebből a versből. “És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonos znak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz, és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak, vigyázzatok és imádkozzatok, valahol fönt, a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad, és csak a kő marad, a kő marad.” Köszö nöm figyelmüket. (Taps.)