Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 14 (65. szám) - A külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
2187 Az Országgyűlés a módosító javaslatot 199 igen szavazatt al, 1 nem ellenében, 161 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Előtte azonban bejelentem, hogy a módosító javaslatokról történő határozathozatal során technikai hiba miatt az Országgyűlés olyan indítványokról is döntött, amelyeket előterjesztői korábban már visszavontak. Ezért az érintett képviselők szíves elnézését kérjük. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia ki alakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az egységes javaslatot 203 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 160 tartózkodás mellett elfogad ta. A külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő sz avazás ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javasl atainak határozathozatala . Simicskó István képviselő önálló indítványát H/2546. számon, az ügyrendi bizottság ajánlását pedig H/2546/10. és 11. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Simicskó István képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzot takra. Öné a szó. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Már a részletes vitánál elmondtam a fontosabb szempontokat, ezért most nem kívánok élni a szó jogával. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A képviselő ú r most nem kíván válaszolni az elhangzottakra. A határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az alapajánlás 2. és 5. pontjairól, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Bejelentem, hogy az előterjesztő a H/2546/10. számú ajá nlás 6. és a H/2546/11. számú előkészítő ajánlás 1. pontját támogatja. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 7. pontját. (17.50) Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 358 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. Az ajánlás 1. p ontját előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 3. pontját előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 4. pontjában Göndör István a határozati javaslat 8. pontjában a bizottság jelentéstételi