Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 8 (64. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 2000., 2001. és 2002. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolói, valamint a beszámolók elfogad... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a napirendi pont előadója:
2086 A következő néhány gondolattal rövid áttekintést nyújtok a már ismertetetteken túl az általunk kiemelten fontosnak tartott négy témáról. Ilyenek a versenykorlátozó megállapodások felderítésével k apcsolatos eljárásaink, az ágazati vizsgálatunk, a hivatal belső képzési rendszere és nemzetközi kapcsolataink alakulása. A kartellmegállapodások feltárása terén 2002ben elért eredményeinkről már tettem említést, azt néhány szóval kiegészíteném. (17.20) A versenytörvény IV. fejezetében foglaltak szerint tilos minden versenyt korlátozó megállapodás, hacsak nem esik kivétel alá, például azért, mert csekély jelentőségű, vagy azért, mert egymástól nem független vállalkozások között jött létre. A csekély jelent őségű megállapodások esetében sem mentesül a tilalom alól a megállapodás, ha árrögzítésre vagy piacfelosztásra irányul. Ezeken túlmenően kormányrendelettel úgynevezett csoportmentesítések vannak hatályban, valamint egyedi mentesítések is kérhetők a hivatal tól. A versenytörvény 2001. február 1jén hatályba lépett módosítása lehetővé tette a hivatal számára, hogy a versenykorlátozó megállapodások felderítése érdekében hatékonyabb eszközöket vehessen igénybe. Annak érdekében, hogy ezek a vizsgálatok igazán ere dményesek legyenek, 2001 tavaszán a hivatalban külön szervezeti egység, egy kartellcsoport kezdte meg a munkát, s 2002 volt az első év, amikor teljes létszámmal, nagy lendülettel kezdtek hozzá a kartellek feltárásához. Ennek köszönhetően 2002ben összesen 18 ügydöntő határozatot hozott versenykorlátozó megállapodással kapcsolatban a versenytanács. A legnagyobb érdeklődést az ilyen fajtájú ügyek közül kétségtelenül a cementkartellügy váltotta ki. A versenytanács határozata kimondja, hogy az ügyben eljárás al á vontak által működtetett, speciális információs rendszer alkalmas egyeztetett piaci magatartás kialakítására, s így a verseny korlátozására. Ennek következményeként az információs kartellben részt vevő vállalkozásokra komoly bírságot szabott ki a tanács, a DunaDráva Kft. 80 milliós, a Holcim pedig 40 millió forintos bírságban részesült. Fontosnak tartom külön kiemelni az első ágazati vizsgálatunkat is. Ezt a típusú vizsgálatot is a versenytörvény 2001es módosítása teszi lehetővé a hivatal részére akkor, ha valamely ágazat működésében érzékelhető jelenségek piaci tényezőkkel nem magyarázhatók kielégítően. Határozattal, határidő megjelölésével kértünk felvilágosítást egy adott ágazat vállalkozásaitól a piaci folyamatok megismerése és értékelése céljából, a mennyiben a piaci jelenségek a verseny sérülésére utalnak. 2002 novemberében zártuk az első, még 2001ben indított ágazati vizsgálatot a mobilrádiótelefon ágazat 1998 és 2001 közötti versenyviszonyainak elemzéséről, a piaci folyamatok irányainak a feltárá sáról. Az összegyűjtött tapasztalatokat 2002 szeptemberében átfogó tanulmányban rögzítettük, amelyet az érintett vállalkozások, a közigazgatásban érintett szervek és a tudományos élet képviselőinek bevonásával folytatott szakmai egyeztetést követően 2002 n ovemberében nyilvánosságra hoztunk, részint nyomtatott füzet formájában, részint a hivatal honlapján. A honlapon egyébiránt az érintett cégek kritikai megjegyzéseit is közzétettük. Az ágazati vizsgálat által feltárt adatok egy jelenleg is folyó felügyeleti eljárásban komoly segítséget nyújtottak. A hasonló funkciót betöltő intézmények közül elsőként a Gazdasági Versenyhivatal vezette be az antitröszt közgazdaságtanának hivatalon belül megindított, emelt szintű képzését, amelyen az elmúlt év folyamán a jogi végzettségű munkatársakon túl közgazdászok is részt vettek. A belső oktatás elsődleges célja a közgazdasági elméleti hátteret biztosítani a vizsgálatokhoz. A résztvevők ismerjék meg a versenypolitikai elemzések, eljárások során alkalmazható speciális közga zdasági fogalmakat, doktrínákat, ezek elméleti hátterét, és ennek eredményeként megfelelően tudják elemezni a piac szerkezetét, a piaci szereplők viselkedését, tudják azonosítani a versenypolitikai szempontból aggályos gyakorlatot. E szakmai továbbképzés m ikroökonómiai ismeretek elsajátításával indul, majd következik az antitröszt közgazdaságtanának az elsajátítása. A 2002 tavaszán indult kiscsoportos,