Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 8 (64. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 2000., 2001. és 2002. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolói, valamint a beszámolók elfogad... - ELNÖK (Harrach Péter): - GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
2087 külső oktatók igénybevételével zajló kurzusokat már több csoport is elvégezte. A kitűzött célt e belső okt atási forma az eddigi tapasztalok szerint eléri. Végezetül a hivatal nemzetközi együttműködés terén alakuló kapcsolatairól szeretnék szólni, amelyek 2002ben továbbfejlődtek. Elsőként említem, hogy az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon a versenyfejezet tárgyalásában nem kellett részt vennünk a vállalati versenyjogi rész magas fokú harmonizációja következtében. Az európai megállapodás végrehajtása kapcsán a társulási tanács belső piaci albizottságának ülésein a hivatal rendszeresen részt v esz. Az európai közösségi Bizottság és hivatalunk kapcsolatának új fejezete kezdődött, mikor más tagjelölt országok versenyhatóságaival együtt 2002ben meghívást kaptunk az európai közösségi versenyjog új eljárási szabályáról szóló rendelet alkalmazását tá rgyaló munkacsoportba. Bekapcsolódtunk a munkacsoport és a tagállami versenyhivatalok együttműködése során az ügyek elosztásának módját kialakító, továbbá az engedékenységi politika sajátos kérdéseivel foglalkozó almunkacsoport tevékenységébe. 2002ben PHA REprogram keretében a német versenyhatósággal twinning light típusú szakmai együttműködésben vettünk részt. Az uniós tevékenységünk mellett az Amerikai Egyesült Államok illetékes hatóságaival való kapcsolattartásra is figyelmet fordítottunk. A USAIDprogr am keretében az amerikai versenyhatóságoktól rendszeresen érkeznek szakértők szakmai szemináriumok tartására, kétoldalú tapasztalatcserére. E rendezvények a versenyjog egyes kulcskérdéseit veszik sorra gyakorlati megközelítéssel. Többnyire egyhetes rendezv ényekről van szó, amelyek első felében a Versenyhivatal munkatársainak nyílik lehetősége szakmai konzultációkra, ezt követően pedig a délkeleteurópai térség versenyhatóságai részére tartanak az amerikai szakemberek szakmai képzést. Ezeken a mi munkatársai nk is aktívan részt vesznek, nemcsak mint hallgatók, hanem mint társelőadók is. 2002ben négy ilyen rendezvényre került sor. Az egyes ügyek vizsgálata kapcsán kapcsolatban vagyunk a környező országok versenyhatóságaival, különösen a román és a szlovák társ szervekkel. Tisztelt Országgyűlés! Most szóban néhány gondolat erejéig szerettem volna a különösen fontosnak vélt kérdéseket, témaköröket külön is kiemelni. Megítélésem szerint írásos beszámolóm részletesen és mindenre kiterjedően tartalmazza a Gazdasági V ersenyhivatal 2002. évben végzett munkáját, s ugyanilyen alapos a 2000. és a 2001. évről szóló beszámolóm is. Kérem mindhárom beszámolóm elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Göndör István képv iselő úrnak, az országgyűlési határozati javaslatok előterjesztőjének. GÖNDÖR ISTVÁN , a gazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt versenyhivatali Elnök Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság má r 2001. augusztus 28án megtárgyalta a Versenyhivatal 2000. évről szóló beszámolóját, amelyet J/4122. számon kellő határidőre nyújtottak be. A bizottság már akkor is általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra javasolta a tisztelt Háznak, de már n em került napirendre, ezért most új határozati javaslatot nyújtottunk be H/3386. számon, és a gazdasági bizottság a Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesül ésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolóját elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak. A jegyzőkönyv miatt szükséges, hogy ugyanígy megemlítsem a 2001. évről szóló J/460. számon beterjesztett jelentést, amelyet a bizottság H/3387. számon javasol a tisztelt Háznak elfogadásra, és kicsivel nagyobb terjedelemben a 2002. évről szóló jelentés elfogadásáról a bizottságunk H/3388. számon ajánlja a tisztelt Háznak a Versenyhivatal 2002. évről szóló beszámolójának elfogadását. De tettünk hozzá egy olyan kie gészítő mondatot, hogy a kormány 2003. december 31éig készítse elő az