Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 8 (64. szám) - Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2017 részvénytársaságok és más gazdasági formák nem dolgozhattak volna tovább, ami ellátási gondot, ellátási űrt, ellátási hiányt okozott volna. Az egyik komoly ellenvetés a mostani törvénnyel szemben az, hogy hiányzik belőle a szakmaiság. Ha a beteg tisztességes ellátást kap, az ő szempontjából irreleváns, teljesen mindegy, hogy azt milyen gazdasági formában kapja. Azt hiszem, ezzel nem lehet vit atkozni. Ez a törvény erre teremt lehetőséget. A másik nagyon nagy gond, hogy nekünk, egészségügyieknek kell meghozni ezt a törvényt. Nem véletlenül szenvedett a korábbi kormányzat - és mi is - ezzel, hiszen ez a törvény 80 százalékban a gazdaságról, az át alakulás jogi szabályozásairól, a különféle befektetési formákról és azok garanciájáról szól, ami tulajdonképpen idegen az egészségügy, az egészségügyiek számára. Ebben a törvényben szó van vagyonértékelésről, amortizációról, üzleti tervről és számos olyan dologról, ami eddig idegen volt az egészségügy számára, és azt hiszem, ma még idegen a menedzsmentek jelentős részének számára is. Nagyon nehéz, hiszen rendkívül zilált a helyzet a mai egészségügyben. Ha kéthárom dolgot sikerül megoldani az egészségügy á talakításában ezzel a törvénnyel, akkor érdemes ezen az úton továbbmenni. Az egyik az, hogy a jelenlegi kusza helyzetet tisztázzuk, és az egész átalakulás visszakerül abba a mederbe, hogy a szerződést nem különkülön a vállalkozókkal, az alvállalkozókkal, hanem a kórházzal köti a biztosító. Ha ez megfelelő szakmai szempontok szerint történik, akkor már elértünk valamit. E törvény előzetes vitája kapcsán az egyetemeknél szóba került a felsőoktatási törvény és a jelenlegi törvény közötti összhang. Korábban is volt erről vita, és mi valamilyen módon szeretnénk visszatérni ahhoz a gyakorlathoz, hogy az egészségügyi intézmények szakmai felügyeletét ne egy más tárca, hanem az egészségügyi tárca lássa el. Jelenleg az Oktatási Minisztérium egyetlenegy főosztálya fog lalkozik az orvosegyetemekkel, és számukra abszolút idegen a financiális és szakmai kérdések megvitatása. Ha itt valamit el tudunk érni, és összhangba tudjuk hozni ezzel a törvénnyel, akkor már valami jót tettünk. Az orvosok jogállásáról szóló törvénnyel k apcsolatban szeretném azt mondani, hogy az előző törvényt pontosan azért támadtuk, mert nem volt jó az a jogi helyzet, amelyben az egészségügyi dolgozók végezték a munkájukat, és számos vita volt arról, hogy milyen módon van a készenlét, milyen módon ügyel nek, egyáltalán milyen szabályok vonatkoznak az egészségügyi dolgozókra, amikor a szakmájukat végzik. Teljesen jogos, ha Európában mindenütt van külön törvény az orvosok tevékenységére, akkor nálunk is kell. Ez a korábbi törvényből hiányzott, illetve nem j ól volt szabályozva. Az már politikai kérdés, hogy mennyire kiemelten kezeljük külön jogállásként az orvosokét, vagy külön törvény külön fejezeteként az orvosi és külön fejezetben a szakdolgozói jogállás kérdését. Ez abszolút politikai döntés kérdése. Telj es mértékben egyet lehet érteni a kamara képviselőivel abban, hogy külön ki lehet emelni az orvosokét és külön a szakdolgozókét. Nem foglalkozni a szakdolgozókkal hiba lenne, hiszen az egész tevékenység egy csapatmunka. Ha az egyiknek szabályozom a tevéken ységi körét, akkor a másikét is mindenképpen szabályozni kell. Nagyon nehéz megítélni, hogy ez a törvény a privatizációról szóle vagy csak lehetőséget biztosít a privatizációra. Azt hiszem, hogy lehetőséget biztosít, s nem is mondanám, hogy a privatizáció ra, inkább a tőkebevonásra, arra, hogy az egészségügyben jobb anyagi feltételek között lehessen dolgozni. Hadd mondjak néhány szót a szakmai befektetők kérdéséről! Ha belegondolunk abba, hogy mi volt eddig, és hány százalékban vannak már jelen privatizált szolgáltatók az egészségügyben, ha megnézzük, hogy a kórházak tartozásállományát, a 6090 napos tartozásokat kik fizették, és kik finanszírozták ezáltal közvetetten az egészségügyet, akkor azt lehet mondani, hogy a szakmai befektetők. Hiszen meghitelezték a pénzt a gyógyszergyártók, a különféle beszállítók az egészségügyi intézményeknek akkor, amikor még kilencven napon túli tartozások milliárdjait igényelték a kórházak ahhoz, hogy működni tudjanak.
