Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 31 (61. szám) - A földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szájer József): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1757 És végszóként szeretném még hozzátenni azt, hogy a tizenhárom év alatt rá kellett döbbennünk, hogy nincs olyan árkompenzáció, ami tisztes m ódon elfogadható lenne a lakosság teljes rétegében. Éppen ezért a most kialakuló, az önök által többször bejelentett és védett vagy tagadott árbeavatkozás, árkompenzáció vagy tömbárszabályozás - teljesen mindegy, hogy hogyan nevezzük , ez is egy rossz irá nyt vesz; ahogy előttem képviselőtársaim mondták, nem kívánom ismételni, a fogyasztás konzerválását fogja hozni, és gyakorlatilag a tömbfogyasztás hátrányát fogja a fogyasztók nagyobb része értékelni, érzékelni, ugyanakkor ez a piaci szereplőknek egy idege n beavatkozás. Ez a törvény rendelkezései szerinti miniszteri túlhatalomnak egy olyan megnyilvánulása, amely az uniós direktívában sincs benne, nem is enged teret neki, úgyhogy nem tudom, hogy ez a törvény, amit esetlegesen baloldali képviselőtársaink nyom ására át fognak vinni, egy év múlva újraszabályozásra fog kerülni, mert ezeket a teljesen idegen elemeket az Unió felhívására ki kell hogy vegye az államigazgatás. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Még e gy hozzászóló van: Göndör István képviselő úrnak adom meg a szót ismételt hozzászólásra, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak néhány dologra reagálnék, mert a múlt héten már elmondtuk Podolák képvise lő úrral, és én tényleg szomorú is vagyok, mert azt hittem, és önök közül többen azt mondták, hogy ez egy nagy jelentőségű törvény. Mi is annak tartjuk, mert a földgázpiac szereplőinek egymás közti viszonyát és a fogyasztókhoz való viszonyát is szabályozza ez a törvény. Erről tényleg kevés szó esett, inkább mindig csak az árról. És volt néhány olyan félreértés, majdhogynem azt mondom, hogy a fogyasztók hiszterizálására alkalmas is becsúszott itt az elmondottak közé, amit még aki elmondta is tudja, hogy nem így van, de ez most jól hangzik, tényleg alkalmas arra, hogy a fogyasztókat kételyek közé kergesse, vagy a fogyasztók hangulatát adott pillanatban rossz irányba mozgassa. Beszéltünk a földgáz részarányáról a magyar energiafelhasználásban. Mind a három vita napon voltak, akik egyetértettek azzal, vagy aggályukat fogalmazták meg, hogy bizony ez rendkívül magas, éppen ebből fakadóan kockázatos. Én magam is megerősítem, mert tényleg valós, hogy egy ilyen magas aránynál, főleg télen, a csúcsidőben az ellátás bizt onsága, amiről ennek a törvénynek szólni kell, nehezen garantálható. De ennek a törvénynek azért - remélem, hogy önök is elfogadják - a szelleméből adódik, a törvény tényleg arról szól, hogy garantált legyen a szolgáltatás a fogyasztók számára. És azért kö zgazdaságilag hadd tegyem hozzá, amit Horváth képviselő úr is érintett. Képviselőtársaim! Önök is tudják, hogy az ár egyben befolyásol is, és tényleg igaz, hogy az az igény, ami ma jelentkezik a fogyasztók részéről… - a fogyasztókat nem érdekli a legkisebb költség elve, amit mi most az Energia Hivatalon számon kérünk, ők csak csatlakozni akarnak, pont azért, mert azt mondják, hogy pillanatok alatt megtérül az a befektetés, amit földgázvezetékbe fektetnek. Tehát ezt a helyzetet az elmúlt több mint egy évtize d alatt, vagy mondhatnánk azt, hogy több évtized alatt sikerült elérni, és ebben nem a felelősöket kell keresni, hanem azt gondolom - részben egyetértve Horváth képviselő úrral , hogy megfelelő arányokat kell kialakítani. És lehetne most játszani a gondol attal, hogy mi a legolcsóbb, mondjuk, a lopott fa, aztán a szén, a villamos energia vagy a tüzelőolaj, és ebben a skálában hol helyezkedik el a földgáz, mert meg lehet határozni. Szóval, én azt gondolom, és tudom, mert Matolcsy miniszter úr itt, a Házban m ondta el, hogy mit kellene tenni, aztán valamiért nem történt semmi. Vitatkozhatnék Tóth képviselő úrral nagyon sok dologban. Képviselő Úr! Ez a törvény tényleg arról szól, hogy a természetes monopóliumok elé hogyan és milyen formában lehet korlátokat állí tani. Én meg vagyok győződve arról, hogy amikor korlátokat állítunk föl, ezeket a korlátokat pont