Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 25 (60. szám) - A földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH ISTVÁN (Fidesz):
1648 Ez a helyzet számomra azért különösen érdekes - azt nem mondom, hogy izgalmas, mert azt kellett volna legelőször mondani, de mégiscsak érdekes, bár igazából úgy kellett volna fogalmazni, hogy a zért nem korrekt és tisztességes , mert a villamosenergiatörvény vitájában még teljesen egységes volt valamennyiünk megítélése abban, hogy az Energia Hivatal nagyfokú önállósága, különös tekintettel a fogyasztóvédelmi érdekek képviseletére igazából csak akkor valósítható meg, ha folyamatosan kiszakítjuk a kormány felügyelete alól és értelemszerűen eltávolítjuk egy minisztérium hátteréből. Emlékezzenek vissza, képviselőtársaim, hogy nagyon sokan egyenesen odáig mentünk el - és magamat is ide sorolom meg Sz alay Gábor képviselő urat is, azért említettem államtitkár urat, mert akkor még képviselői mivoltában mondta ezt , akár az is megfontolható lenne, mivel kiemelkedő fogyasztóvédelmi feladatot és szerepet tölt be a Magyar Energia Hivatal, hogy nem kellenee az Országgyűlés alá rendelni, hogy országgyűlési háttérintézményként lássa el a feladatát. Szeretném hinni, hogy a tervezett változtatás oka nem politikai, nem arról van szó, hogy az Energia Hivatal jelenlegi elnöke és elnökhelyettese a gazdasági és közle kedési miniszter alá rendelve egyszerűbben eltávolítható. Úgy gondolom, majd az idő - ha nem is a vasfogával - nagyon rövid távon erre a ma még teoretikus feltevésre választ ad. Reménykedem, hiszem, hogy nem ez a cél, de az élet majd ezt bizonyítja. Említe ttem már egy kétperces hozzászólásomban, hogy nem kaptuk meg az írásos anyagokat. Elfogadom - Kovács Tibor képviselő úr is elmondta , hogy miniszter úr az expozéjában, de Szalay Gábor államtitkár úr szintén említette, hogy október 1jétől a kormány döntés e alapján az egységes lakossági gázárat - amelyik május 15ével lép hatályba - a fogyasztástól függően tömbtarifa váltja föl. Mondhatnánk azt is, hogy ennek van valami igazságtartalma. Most elsősorban azokat a képviselőtársaimat szólítom meg, akik annak id ején, 199394ben részt vettek a vitában - s akkor az volt a rend, legalábbis úgy hiszem, hogy az a rend érvényesült, hogy a parlamenti patkóban elfoglalt helytől függetlenül mindenütt az illetékes szakértővel alapvetően kitárgyaltuk , hogy a tömbtarifa ö nmagában nem mutat analógiát a szociális igazságosság, a társadalmi rászorultság kérdésével. Vegyünk egy példát, egy konkrétumot a gázfogyasztás területéről, egy sokgyermekes családot, ahol gázfűtés van, mégpedig konvektoros, mert annak az összhatásfoka mé g rosszabb is, és gáztüzelésű kazánnal állítják elő a háztartási melegvizet, azt már nem is akarom mondani, hogy a gáztűzhelyen melegítve, tehát a legrosszabb hatásfokkal. Képviselőtársaim, itt az 1500 vagy a 3000 köbméter éves fogyasztás mást jelent, mint egy egy- vagy kétgyermekes család esetében, és mást jelent, mint egy valóban rászoruló kisnyugdíjas esetében. Ez is ugyanolyan rászoruló szociális kategória. S hadd mondjak még valamit. Lehet, hogy így lesz, nem tudom, csak reménykedem, hogy így lesz, hog y ez a tömbszabályozás azért sem teljesen fedi le a szociális rászorultságot, mert ha valakinek sok lakása van, és ezek közül van olyan, amelyet csak időszakosan használ, akkor annak télen egy minimális biztonsági gázfogyasztás melletti nem használata tula jdonképpen az ottani fogyasztási számérték alapján ugyanazt a kedvező hatást tudja kiváltani, mint egy valóban rászolgáló esetében. Azt hiszem, nem igazán spórolhatjuk meg egy szociális rászorultsági kategória felállítását. Ekkor járnánk közel a felvezető gondolatomhoz, a szociális rászorultság méréséhez és a társadalmi igazságossághoz. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Normál felszólalásra jelentkezett és megadom a szót Tóth István nak, a Fidesz képviselőjének. TÓTH ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaink! Ez a földgáztörvény - amely T/2380. számon került a parlament elé , úgy hiszem, a tavasz legjelentősebb törvénymódosítása, ehhez képes t viszont eléggé összedobott munkának látszik.