Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - a külügyminiszterhez - “Sok a miért a MÁÉRT körül” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1449 A felügyelőség a határozatot kiadta a Magyar Honvédség infrastrukturális osztályának: április 15éig kötelesek a területről elszállítani az ott megtalált veszélyes hulladékot, ennek az ártalmatlanításáról gondoskodni. Ezt követően a talajvízvizsgálatot és a környező talajvizsgálatot haladéktalanul lefolytatjuk annak érdekében, hogy egyértelműen lehessen bizonyítani, hogy ez a sajnálatos tény 15 év alatt okozotte valamiféle egészségre károsító hatást. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : E gy perc viszontválasz illeti a képviselő urat. JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz) : Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Én azt hiszem, abban nincs közöttünk vita, hogy ez a probléma egyébként nem ma keletkezett (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jaj!) , hanem jóval e zt megelőzően. A régi közmondás úgy tartja, hogy fűbenfában orvosság. A mai emberek egy kicsit aggodalmasan azt szokták mondani, hogy a levegőben, a vízben esetleg még az egészségre káros anyagok is előfordulhatnak - ez alapján jogos az ott élő emberek ag godalma. Arra vonatkozóan, hogy ez most derült ki, abban csak az az egy jó dolog van, hogy kiderült egyáltalán, és még az a jó dolog - ezt itt el kell mondani a tisztelt Ház előtt , hogy intézkedés történt ebben a dologban. Azt tartom talán egy kicsit neh ézkesnek, és ez egész Magyarországra vonatkozik, hogy egy ilyen ügy napvilágra kerülése meg újságcikkek kellenek ahhoz, hogy eljárás induljon, hiszen ennek lenne természetes jogi formája is, ami alapján ez megoldható lenne. A megtett intézkedéseket ezúton is köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz illeti az államtitkár urat. DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen képviselőtársam megértését, és azt, hog y ezt az intézkedést ön is úgy értékeli, mint a jogszabályoknak és az adott helyzetnek megfelelő legjobb döntést - és elkötelezetlen döntést , amit itt, a nagy nyilvánosság előtt is kérnék. Sajnos, nem tudunk minden ilyen dologról, tehát ez is az ott élők bejelentése alapján derült ki. Tehát azt kérjük, ha a lakosság bármilyen, a környezetre ártalmas, veszélyeztető vagy feltételezhetően veszélyeztető dolgot tapasztal, azt az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek jelentse. Ugyanis, hála istennek, az az idő elmúlt, amire még Járvás képviselő úr emlékezhet, hogy mi 1988ban a hűtőgépgyár környékén elásott több mint 600 hordó ügyében fordultunk a hatóságokhoz, és bennünket fenyegettek meg még annak idején, hogy ha ügyet merünk ebből csinálni, akkor még a f öld színéről is eltűnhetünk. Most már nem ez a helyzet, hála istennek, ezért igenis csak a társadalmi összefogás és a társadalmi figyelem lehet az, ami ebben az ügyben nekünk is a segítségünkre lehet. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Dr. Kelemen András (MDF) - a külügyminiszterhez - “Sok a miért a MÁÉRT körül” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kelemen András, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: “Sok a miért a MÁÉRT körül” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) :