Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosítására benyújtott indítványról - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “A tehetetlen gazdaságpolitika újabb kudarca: csődben a magyar acélipar” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz):
141 Amit tudnia kell a képviselő úrnak is, az az, hogy az Európai Unióval való tárgyalásainkon vállaltuk, és ezt éppen az ön politikai államtitkársága alatt az előző kormány kormányhatározatban is megerősítette, hogy '96ig támogathatjuk és támogatjuk azt az acélipari szerkezetváltást, amiről köztudott volt már tíz évvel ezelőtt is, hogy szükséges lenne végrehajtani, versenyképes termékekkel kiegészíteni a jelenlegi termékválasztékot, figyelemmel arra, hogy a környező országoknak a mélyen támogatott különböző ártényezői hatására az import Magyarországon hihetetlenül olcsóvá válik és az exportlehetőségeinket is szűkíti. Az Európai Megállapodás szerint újabb állami támogatásra 1997től már nem volt mód. Ezt a 2370/1999es kormányhatározat is megerősítette. Milyen lehetőségeink vannak ma? Az egyik az acélipar versenyképességének növelése piacvédelmi eszközökkel. Ezt tettük, és ennek érdekében tárgyal az Európai Unió illetékeseivel a tárca és tárgyalnak a Külügyminisztérium illetékesei, hogy a keleteurópai acéltermékekkel szemben - az alacsony árak feltartóztatása érdekében - a piacvédelmi intézkedéseinket fenntarthassuk. Állami támogatásban részesíthetjük a kutatási tevékenységet. Ez az, amit a tárca továbbra is fenntart, és ennek érdekében ku tatási megbízásokat ad ki. Környezetkímélő beruházások támogatására folyósíthatunk pénzeszközöket. Ezt kíséreljük majd meg a Dunaferr esetében, ahol ennek módján lehet majd versenyképesebbé tenni az ottani termelést. (11.50) Végül: szociális problémá k kezelésére van mód a felszabaduló munkaerő átképzésével és újbóli munkába állításával. Ezek azok a lehetőségek, amelyeket az előző kormány határozata és az európai uniós megállapodás számunkra megszab; amit ezen túl teszünk: az azonos piaci hozzáférés, a z azonos piaci feltételek érvényesítése. A tárcától személyesen én magam és a tárca illetékesei is közbenjártak annak érdekében, hogy az energiaforráshoz, tehát az áramhoz, illetőleg a gázhoz ugyanolyan feltételekkel és árakkal jussanak hozzá az önök felsz ólalásában említett üzemek - elsősorban most a DAM Steelre gondolok , és úgy tűnik, hogy ennek eredményeképpen megegyezés jön létre, hiszen a DAM Steel tulajdonosai ezt tekintették a további üzemelés szempontjából fontos tényezőnek. Egy tény: a kormány n em vállalhatja át a magántermelőktől, a magántulajdonosoktól az acélgyártás átalakításának, a termékszerkezet megváltoztatásának a gondját. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Amit tehetünk, hogy ragaszkodunk ahhoz (Az elnök ismét csenget.) , hogy hazánkban is fennmaradjon versenyképes acélipar, és minden eszközt, ami rendelkezésünkre áll, ennek érdekében bevetünk. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megkérdezem az interpelláló kép viselő urat, elfogadjae a választ. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát nem fogadom el. A válaszból nem derült ki, hogy a jelenlegi kormány szükségesnek tartja a hazai acélgyártás fenntartását vagy sem. (Mor aj az MSZP soraiban.) Nem derült ki az, hogy ha igen, akkor milyen gazdasági stratégiát kíván ennek érdekében követni. Nem új ez a jelenség: az ön által is idézett idők, a nyolcvanas évek közepénvégén, amikor az egész világhoz hasonlóan Magyarországot is elérte az acélválság, amikor önök jól fűtött szobákban az alagút végén a fényt keresték, akkor mi néhányan valóban ott kínlódtunk Ózdon, és az önök mulasztása miatt húszezer embernek a kezébe adtuk oda a munkakönyvet. A felügyeletemet ellátó, gazdaságért f elelős miniszterelnökhelyettest Medgyessy Péternek hívták, aki most, a választások után sem említette azt sem Ózdon, sem Diósgyőrben, hogy nincs az ott dolgozókra szükség. Nem fogadom el a válaszát. (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.)