Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosítására benyújtott indítványról - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “A tehetetlen gazdaságpolitika újabb kudarca: csődben a magyar acélipar” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter:
140 kívánok. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Átadom az ülésvezetést Dávid Ibolya alelnök asszonynak. (Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke fogl alja el.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Köszöntöm képviselőtársaimat. Megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt napokban csődöt jelentett a diósgyőr i DAM Steel, leállt az Ózdi Acélmű, és szűkszavú sajtóközlemény tudatta, hogy tárcaközi kormánybizottság alakult a dunaújvárosi Dunaferr gondjainak megoldására. A felsorolás alapján egyértelműen kimondható, hogy az egész magyar acélipar az uniós csatlakozá s előtt két évvel kilátástalan helyzetben, a padlón van. Mit jelent ez az országnak, mit jelent ez az embereknek? A hazai acélipar ma 910 ezer főt, a közvetlen beszállítókkal 50 ezer embert foglalkoztat. Több mint 200 ezer ember megélhetése függ közvetlen ül az acélgyártástól, de ha a felhasználókat is figyelembe vesszük, több százezer ember sorsa a tét. A magyar acélpiac az elmúlt tíz évben Európában a leggyorsabban növekedett, tíz év alatt megduplázódott. A hazai piac tehát biztosított. A hazai acélgyártá s jelent biztos bázist a gazdasági fejlődés legfontosabb elemeinek, az építőiparnak és a gépiparnak. Az acélt minden fejlett ipari ország stratégiai terméknek tekinti. Magyarország már most is az utolsók között van az egy főre jutó acéltermelésben az Unióh oz csatlakozó országok között. Az acélfelhasználás és a gazdasági növekedés között rendkívül szoros a kapcsolat, így annak hazai felszámolása és kizárólag importból történő biztosítása alapvető nemzeti, nemzetgazdasági érdekeket sért. Ezek ismeretében érth etetlen, miért tekinti Ózd és Diósgyőr sorsát a gazdasági kormányzat kizárólag magánvállalatok magánügyének. Érthetetlen, hogy miért nincs elképzelése a kormánynak arra, hogy a jelentős tradíciókkal rendelkező és a XXI. században is nélkülözhetetlen hazai acélgyártásnak milyen sorsot szán. Érthetetlen, hogy több százezer ember megélhetésének veszélyeztetését miért kezelik ilyen bűnös közömbösséggel. Kérdezem a miniszter urat, mit kíván tenni a gazdasági tárca a magyar acélipar megmaradt és versenyképes üzem einek működéséért. Kérdezem a miniszter urat, milyen konkrét intézkedéseket tesz a gazdasági tárca több tízezer ember munkahelyéért, több százezer ember megélhetéséért. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Az interpellációra Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó. DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Aligha hiszem, hogy lenne a Házban valaki nagyobb szakértője a magyar acéliparnak, mint éppen az interpelláló képviselő, aki évtizedeket töltött el Ózdon úgy, hogy a végén nyilvánvalóan nem személyes okokból, de az Ózdi Kohászati Művek csődbe került, és ott a fo glalkoztatásról kellett gondoskodni. Azaz az a kérdés, amivel most szembenézünk, nem új keletű, a magyar acélipar válsága a kilencvenes években indult el, és természetesen nagyon sok tényező játszik abban szerepet ma, hogy újra és újra szembe kell néznünk ezeknek a kérdéseknek az elhárításával. Ha Dunaújvárosra gondolok, egy pillanatra álljunk csak azért meg, mert az acélárak csökkenése később indult el, mint a dunaújvárosi Dunaferrvezetés cseréje, ami lavinaszerűen hozta magával később a Dunaferr nehézség einek a súlyosbodását.
