Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 18 (58. szám) - A földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója:
1343 köbméter feletti, többnyire már luxusnak tekinthető házak, háztartások eseté ben a fogyasztás mértékét és a fogyasztói árakat ez az új szabályozási rendszer nem enyhíti, ezzel is szolgál két célt: a takarékosabb felhasználást és azt, hogy a fogyasztók, a lakosság döntő többségénél, 90 százalékuknál az infláció mértékéhez közeli mar adjon vagy azzal azonos maradhasson az áremelés mértéke. Tisztelt Országgyűlés! A hatósági árak az elmúlt években nem fedezték, szándékosan nem fedezték a földgázellátás indokolt költségeit. Ennek hatását elsősorban a gázinfrastruktúra leromlott állapota f izette meg. Az indokolt, évenként közel 18 milliárd forint ráfordításból 2001ben mindössze 5,7 milliárd forintos fejlesztés, karbantartás valósult meg. Nem kívánjuk veszélyeztetni a biztonságos ellátást, így amennyiben nem kerülne bevezetésre a javaslatba n szereplő hatékony árszabályozási rendszer, már középtávon is kapacitáshiány, valamint súlyos ellátási zavarok léphetnének föl. Nem kívánjuk folytatni az előző kormány gyakorlatát. A földgázellátás új szabályozása igényli többek között a bányászatról szól ó törvény, az ártörvény, a csődtörvény, a költségvetési törvény módosítását is. A javaslat ezen túlmenően az energetikai jogszabályok harmonizációja miatt módosítja az úgynevezett atomtörvényt. A törvény 2004. január 1jei hatálybalépéséig terjedő idő szakra a javaslat számos átmeneti rendelkezést léptet életbe a piacnyitás elősegítése, a bevezetés alátámasztása érdekében. Ezáltal a leendő engedélyesek és a Magyar Energia Hivatal elegendő időt kap az új szabályozásra történő felkészüléshez. (10.00) A tö rvény végrehajtására öt kormányrendelet és tizenöt miniszteri rendelet készül, ezeket fogjuk egyidejűleg életbe léptetni, amelyek kidolgozás alatt állnak. A kormányrendeletek az általános végrehajtási szabályokat, a feljogosított fogyasztók a határkereszte ző vezetékekhez való hozzáférést, a kedvezményes földgázellátás céljából létrehozott energiagazdálkodási célelőirányzat részletszabályait, valamint a gázellátási válsághelyzet témáját tartalmazzák. Tisztelt Országgyűlés! A parlament előtt lévő törvényjava slat elfogadásával maradéktalanul eleget teszünk a földgázellátás területén az uniós jogharmonizációs kötelezettségeinknek és a kormányok vállalásainak. Már a csatlakozás előtt átveszünk egy olyan közösségi vívmányt, amely lehetővé teszi, hogy kétféleképpe n védjük meg a köztársaság polgárait a gázpiacon. Egyfelől a valós költségeken alapuló korszerű hatósági áras rendszer a nagy alkuerejű, erős gázipari cégekkel szemben védi az egyszerű fogyasztót az indokolatlan áremelésekkel szemben. Másfelől az átlátható szociális támogatási rendszer minden magyar adófizetőt automatikusan véd a korábbi gázrendszer költség- és támogatásbújtató, átláthatatlan tranzakcióitól, ahol nem tudhattuk pontosan, honnan jön a pénz és hova megy. A kormány, átvéve a gázszabályozás unió s vívmányait, ezzel a javaslattal kétszeresen védi a polgárok jólétét. A törvény elfogadásával önök azt is lehetővé teszik, hogy 2004től a kormány minden korábbi mérték felett tudjon a rászoruló családoknak kedvezményes gázellátást nyújtani. Tulajdonképpe n ez maga is uniós elvárás, hiszen az Európai Unió értékrendjében a verseny mellett - ahogy ezt a napirend előtti hozzászólásokból hallhatták - kiemelt szerepet játszik a szociális szolidaritás, a szabad verseny, a szabad piaci verseny feletti szigorú őrkö dés, mert támogatja az Unió a rászorulókat, legyen szó az elmaradott régiók fejlesztéséről, a rászoruló rétegek fölemeléséről vagy a lakosság legszélesebb rétegeinek ellenőrizhető és támogatott áron történő gázhoz jutásáról. A nagyfogyasztók számára azonba n a törvényjavaslat egyidejűleg azt is biztosítja, hogy megkülönböztetésmentes módon a versenypiacon szerezzék be tevékenységükhöz a szükséges földgázt, várhatóan a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel. Ez járul hozzá a magyar ipar, sőt a mezőgazdaság - sa jnálom, hogy nincs itt a képviselő úr, aki az előbb ezzel riogatott , az élelmiszeripar nemzetközi versenyképességének növeléséhez, piaci pozícióinak javításához, ennek következtében a hazai foglalkoztatás növekedéséhez és új munkahelyek megteremtéséhez.