Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter):
1323 ez nyilvánvalóan szakmai viták tárgya lesz majd a későbbiek folyamán - célok legalább részben megvalósulnak. Úgy gondoljuk, a hhoz, hogy az egészségügy a politika fő sodrában maradjon, és a kormányzat ne csak retorikai szinten, hanem tevékenysége során folyamatosan bizonyítsa azt, hogy a nemzet népegészségügyi állapotát mindenkor szem előtt tartja, ezért javasoltuk az 1. ajánlási pontban - miután abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem egy tárcához kötődő programról van szó , hogy a tárcák minden költségvetési évben a program megvalósításához szükséges forrásaikat külön soron tüntessék fel. Ez egyrészt megítélésünk szerint leh etőséget biztosítana arra, hogy minden esztendőben a költségvetési vita során a parlament mindenféleképpen kitérjen a népegészségügyi programra, másrészt pedig a tárcák esetében is a gondolkozás fő sodrában maradna maga a népegészségügyi program, és nem kö vetkezne be - mint ami nagyon sokszor bekövetkezik, sajnos tapasztaltuk az elmúlt bő évtizedben , hogy a maradványelv érvényesül az egészségügyet, illetve az ilyen jellegű programokat illetően. Ezért változatlanul kérem kormánypárti képviselőtársaimat, ho gy gondolják meg ezt a javaslatot, kerüljön bele a határozati javaslatba az, hogy az érintett tárcák minden évben külön soron tüntessék fel a népegészségügyi program megvalósításához szükséges forrásokat. Hasonló jellegű a másik módosító javaslatunk. A hat ározati javaslat azt mondja, hogy kétévente kell áttekinteni a népegészségügyi program helyzetét. Mi azt javasoljuk, hogy évente foglalkozzon az Országgyűlés ezzel a kérdéssel. Elfogadva azt az érvet - mert ezt sem támogatta a kormányzati többség , hogy a statisztikai adatok begyűjtése, értékelése, prezentálása valóban talán évente lehetetlen, habár áthidalható, mert nyilvánvalóan a mindenkori parlament tudomásul veszi, hogy a kormány nem tud minden évben korrekt statisztikai adatokkal a Ház elé jönni; ink ább a határozati javaslatnak azzal a részével kapcsolatban fogalmazódott meg a módosító javaslat, hogy magának a programnak a végrehajtásáról, annak az éppen aktuális állapotáról tárgyaljon a parlament. Úgyhogy Gógl képviselő úrral egy kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottunk be, hogy magáról a programról évente tárgyaljon a parlament, arról, hogy hogyan áll, mit sikerült elérni a program megvalósítása kapcsán, és akceptálva az ezzel kapcsolatban megfogalmazott véleményeket, elegendőnek tartjuk, hogy cikl usonként, tehát négyévente nézzük meg, hogy a program eredményei, megvalósulása hogyan tükröződnek a statisztika által összegyűjtött népegészségügyi adatokban. Bízom benne, hogy ez így mindkét oldal számára elfogadható. De nagyon kérem, és akkor visszamegy ek az 1. ajánlási pontra, fontolják meg, képviselőtársaim, hogy segítsük ezzel az egészségügyi kormányzatot, hiszen annak nyújtanánk segítséget, ha minden tárca, amelyik bevonásra kerül a népegészségügyi program megvalósításába, minden évben a költségvetés során ezt át kellene hogy gondolja, és ez meg is jelenne a költségvetésben. (20.20) Kérem képviselőtársaimat, hogy ezt támogassák, és akkor nagyobb remény van arra, hogy valóban megvalósuljanak a kitűzött célok. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Kökény Mihály államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíváne válaszolni. (Jelzésre:) A hatá rozathozatal előtt. Erre várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Harrach Péter) :