Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
1324 A mai napon napirend után i felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, Fideszfrakció. Megadom a szót öt percben a képviselő úrnak. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltozásunk után több mint egy é vtizeddel, különösen március közepe táján, talán érdemes foglalkozni a gondolat- és a sajtószabadság történelmi kialakulásával, főleg akkor, amikor sok szempontból a sajtószabadosság korszakába jutottunk el. Történelmi ismereteink szerint a gondolat- és ez en túl a sajtószabadság fogalma a felvilágosodás időszakával kezdődött. A felvilágosodás akkori szellemiségei elsősorban az egyházi indexszel fordultak szembe, és azt támadták vehemensen. Akik megélték a még létező egyházi indexek időszakát, azok emlékezhe tnek rá, hogy néhány olyan sajtótermék került indexre - tehát olvasási tilalomra , amely erősen egyházellenes volt, vagy szembeszállt az erkölcsi normákkal, illetőleg az erkölcstelenség különböző módozatait propagálta. Ez az egyházi index kiterjedt egyes személyekre is, akik megnyilvánulásaikban szóban vagy sajtó útján támadták az egyházat és annak célkitűzéseit. A fejlődés folyamán egyházi vonatkozásban is belátták, hogy a kulturált ember rendelkezik olyan ítélőképességgel, amely meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az erkölcsöst az erkölcstelentől. Ezzel az elgondolással megszüntették az egyházi indexet. Mindezek megtörténte után nem emlékszem rá, hogy a felvilágosodott koponyák nagy örömmel üdvözölték volna ezt a komoly változást, és az egyház dicsé retet kapott volna érte. Ezek szerint megszűnt ugyan az egyházi tilalom a személyekkel és olvasmányokkal kapcsolatban, ezzel egy időben úgy látszik, a felvilágosultak közül is megszületett a legfelvilágosultabbak csoportja, amely önmagát marxistának nevezt e ki, és mozgalmuk világmozgalommá nőtte ki magát. Ez a tény azonban nem jelentette a megfelelő tanulságok levonását, a legsúlyosabb indexgyakorlathoz tértek vissza. Ennek a gyakorlatnak a lényege az, hogy szerintük, aki nem marxista, az mind fasiszta vagy náci, illetőleg szélsőjobb. Ennek megfelelően, mint ahogyan voltak egyenlők közt még egyenlőbbek, úgy megszülettek a felvilágosultak között a még felvilágosultabbak, akik rájöttek, hogy a gondolat- és a sajtószabadság nem jelent hasznot a marxizmus, így a kommunista mozgalom részére. Ezért létrehozták a világon létező legszigorúbb cenzúrát a cél érdekében kíméletlenül harcoló cenzorokkal. A marxizmus gondolat- és sajtószabadságot tiltó kritériumai között talán a leggyilkosabb volt a Magyarországon bevezete tt három “T”s törvényerejű megosztás alkalmazása. Tudjuk, hogy irodalmi elbírálásban volt “támogatott”, “tűrt” és “tiltott”, amivel a rendszer még ilyen vonatkozásban is kategóriákat állított fel. Ezek szerint támogatott volt az a sajtó, amely minden vona tkozásban kiszolgálta, propagálta és valósággal rákényszerítette olvasóira a marxizmus azóta már megbukott ideológiáját. A tűrtek közé tartozott a langyosvízszerű semlegesség, amely se nem ártott, se nem használt, míg tiltott listára került minden személy és írásmű, aki, illetve ami önálló gondolatokat is mert képviselni, és nem hajlongtak alázatosan a marxista igények előtt. Így, mint tudjuk, magyar klasszikusok is, ma már nem élő egyéniségek is kerültek tilalmi listára, mint Herczeg Ferenc, Márai Sándor, Wass Albert és még sokan mások. Úgy érzem, a rendszerváltozás után a magyar társadalom már felnőtt annyira, hogy minden visszahatás nélkül tudomást szerezhessen arról, kik voltak a támogatottak, akik messzemenőkig vállalták a marxista rezsim parancsainak i dőnként sokszor erővel történő végrehajtását, kik voltak a semlegesek, valamint kik voltak annyira bátrak, hogy ha sikertelenül is, de megpróbáltak gátat vetni ennek az embertelen, lélekölő cenzúrának, akik sokszor csak kéziratban maradt írásaikért is súly os börtönbüntetéseket szenvedtek.
