Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informatikai... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz):
1318 nem először nem méltó embereket próbálnak olyan piedesztálra emelni, amely már a mi kormányunk idején is m egbukott. Azért azt tudni kell, hogy László Csabának nem véletlenül kellett elmenni a közigazgatási államtitkári székéből is (Dr. Wiener György közbeszólása.) , akkor se értett hozzá, most sem ért hozzá, csak összevissza… (Dr. Kosztolányi Dénes tapsol.) , és felelősséget se vállalt, mert az én emlékeim szerint rögtön felfelé mutogatott, hogy “én csak hivatalnok vagyok, kérem szépen”. (Dr. Wiener György: Az is! Köztisztviselő!) Ez egy tragédia, hogy egy pénzügyminiszter, amikor nyilvánvaló an tudja, hogy adatvédelemmel kapcsolatban nem kellően jár el, akkor megtagadhatta volna, és ezért fontos vizsgálni, hogy valóban megpróbáltae, vane erre - jól bevált hivatalnoki módszer - egy félretett borítékja, amelyben a felelősséget áthárította, mer t ezt megtehette. Biztosan ő is szakvizsgázott közigazgatási szakember, és előszeretettel tehette ezt meg; a mi időnkben is próbálkozott ilyenekkel, hogy hárította a saját felelősségét. A másik kérdése, hogy delegálunke a bizottságba képviselőket. Termész etesen delegálunk, sőt… (Dr. Wiener György: Nem ebbe! A többibe delegálnake!) Minden bizottságba fogunk delegálni a következőkben is, megnyugodhat, reméljük, hogy önök is ezt meg fogják tenni, köszönjük a lehetőséget, hogy vizsgálni kell. De én azért hadd tegyem hozzá, ahhoz, hogy a vizsgálat valóban tiszta legyen, mi azért mondjuk, hogy a pénzügyminiszternek már most távoznia kellene, hiszen ma ő az adatgazda, neki van módja beleavatkozni visszamenőleg is a folyamatokba, tehát ezért mondjuk, hogy tisztán szeretnénk látni, és ezért javasoltuk, nem a következtetést vontuk le, javasoltuk, hogy ne vegyen részt a vizsgálat folyamatában. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Én rendkívül élvezem ezt a dialógust, de azt hiszem, il yen műfaj nincs az Országgyűlésben, úgyhogy maradjunk meg a kétperces felszólalásoknál. És kérem a képviselő urakat, ne bosszantsák a másik oldalon ülő képviselőt, mert reagálni fog. (Derültség.) Hargitai János képviselő úr következik két percben. DR. HAR GITAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én Wiener képviselő urat részben azért megvédem, mert legalább ő megpróbált érvelni; nehéz leckéje volt, de megpróbált érvelni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem sikerült!) Értettem is, amit mondott, majd egy vizsgálóbizottságban tovább vitatkozunk. Képviselő Úr! Ha az önök lelkiismerete tiszta lenne, a kormánytól a végrehajtó apparátus többi tagjáig, akkor nem titokban csinálták volna azt, amit csináltak, mert ha van kormánydöntés, akkor az titkos, mert kü lönben ismernénk. Ha önök azt gondolják, hogy törvényesen megtehették azt, amit tettek, akkor nem kellett volna ezt a módot választani. Ha a lelkiismeretük tiszta lett volna, ismerve, hogy ismerik önök az adatvédelmi törvény rendelkezéseit, akkor azt is tu dják, hogy az adatvédelmi törvény 28. §a, és erről Demeter képviselő úr beszélt, azt a kötelezettséget rója az adatkezelőkre, hogy ilyen esetben, ha ilyesmire vetemednek, akkor be kell jelenteniük az adatvédelmi biztosnak. Azért mondom a pontos törvényi h ivatkozásokat, hogy ne kelljen keresnie. Ezt se tették meg, mert nemcsak az APEHről van itt szó, tisztelt képviselő úr, hanem a VPOPról és a többiekről is. Ők is elkövették ilyen szempontból az adatvédelmi törvény megsértését, és ezért beszélünk mi egy d urva alkotmánysértésről. Én azt gondolom, hogy mindezekben a dolgokban itt a parlament plénumán biztos, hogy tovább nem jutunk, mégis hálás vagyok önnek, hogy megszólalt - lehet, hogy ezt mi kényszerítettük ki önből , mert az eddigi megszólalások érvet, f őleg jogi érvet semmilyen szinten nem tartalmaztak, csak Szabó képviselő úr beszélt. Önnek voltak ilyen érvei, majd a vizsgálóbizottságban tovább nézzük akkor a tényeket. Csak azt kérem, hogy legyen segítségünkre abban is, és ne azzal fenyegessen már előre minket, hogy attól félünk, hogy a vizsgálóbizottságnak nem lesz végeredménye. Igen, tudjuk, hogy milyen alapon áll fel, hányhány fővel képviselteti magát az ellenzék és a kormány. De én bízom benne, képviselő úr, hogy a jogállami klauzula, az alkotmány 2 . §a önt megérinti jogászként,