Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 10 (55. szám) - Manninger Jenő (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mit tett a kormány annak érdekében, hogy a bejelentett magyar-román autópálya magyar nemzet érdekeinek megfelelően a határon túli magyar lakta területeken keresztül, nevezetesen Erdé...
1057 A miniszter úr válaszában többek között azt mondta - és innen pontosan idézem : “Az előző kormányzat ennek ellenére úgy tartotta jónak, hogy levált ja az igazgatót, és akkor került a székbe Körösvölgyi László, az új igazgató.” A második megállapítás 2. pontja: “Ma lényegében ott tartunk, mint 1998ban, egy apró különbséggel, a kastélyt időközben 300 millió forinttal eladósították.” A harmadik ilyen me gállapítás volt: “A szakmai munka színvonala és a helyreállítás lendülete megtört.” Sajnálom, hogy a miniszter urat félretájékoztatták, mert az igazság az, hogy a korábbi ügyvezetőt nem az előző kormány váltotta le, hanem lejárt a szerződése. A 300 millió forintos kötelezettség 1998 tavaszán és az előtt keletkezett, ezt a pénzt akkor költötték el, amikor Varga Kálmán, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, akkori miniszteri biztos felügyelte a kastély felújítási munkálatait, és a munka színvonalát jel enleg fémjelzi közel évi 50 kulturális rendezvény, köztük öt fesztivál és az 1,3 milliárd forintos, a minisztérium által is felügyelt Barokk Színház felújítása, ami ez év májusának végére elkészül. Ezek a tények azt jelentik számomra, hogy önt, miniszter ú r, félretájékoztatták. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ennek a félretájékoztatásnak a következtében az ország és szűkebb hazám, Gödöllő nyilvánossága előtt kínos helyzetbe hozták. Kérdezem a miniszter urat, hogy ki a felelős ezért, és milyen következményeket v on maga után egy ilyen egyértelmű félretájékoztatás. Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere válaszol. GÖRGEY GÁBOR , a nemzeti kulturális öröksé g minisztere : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Megvizsgáltam a kérdését, és az alábbi megállapításokra jutottam. A gödöllői kastély korábbi ügyvezetőjét valóban leváltották, mert a munkaszerződése 1999. szeptember 30án járt volna le, ám az ü gyvezető megbízatását a közgyűlés már 1999. július 14én megszüntette. Nem nagy a különbség, de azért az időbeli tény az tény. A döntésben Gödöllő város önkormányzatát tudomásom szerint ön képviselte. A kastély adósságai bírósági határozatok megállapítása szerint 1998 után keletkeztek, az adósságok alapját a beruházás leállítását elrendelő 1999. májusi taggyűlési határozat jelentette. Azt elismerem, hogy ez elég zavaros ügy, itt valóban lehet vitatkozni a dátumokról. Ezt megerősíti a kht. új vezetőinek '99. június 21én kelt levele, melyben nyilatkoztak, hogy a társaság nem kíván a Környezetvédelmi Minisztériummal megkötött szerződésnek eleget tenni, ezért indult a bírósági eljárás, amely a kht.t mind első, mind második fokon több száz millió forintos támog atás visszafizetésére kötelezte. Tisztelt Képviselő Úr! Közös felelősségünk, mint már múltkor is elmondtam, a gödöllői kastély sorsa, teljesen függetlenül attól, hogy a parlament melyik oldalán ülünk. Én konszenzust szeretnék, és főként azt szeretném, ha a Grassalkovichkastély teljes pompájában működőképesen létezne. A konszenzus jeleként, hogy a személyi ellentétek lehetőségeit is kizárjam a jövőben, ezennel felajánlom, hogy a tárca képviselőjét leváltom, és mást nevezek ki a kht.hoz. Köszönöm szépen. (T aps az MDF padsoraiból.) Manninger Jenő (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mit tett a kormány annak érdekében, hogy a bejelentett magyarromán autópálya magyar nemzet érdekeinek megfelelően a határon túl i magyar lakta