Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 10 (55. szám) - Dr. Gémesi György (MDF) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - “Mi a következménye annak, ha valaki félretájékoztatja a miniszterét?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
1056 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a kérdést. Az ön szíves rendelkezésére bocsátottam azt a levelezést és jelentésanyagot, amelyben évek óta a kampányelszámolások ellenőrizhetetlenségére hívjuk fel a figyelmet. A képviselő úr kérdésének sorrendjében a következőket tudom válaszolni: a jogszabály nem rendezi, hogy milyen formában, szerkezetben, milyen adattartalommal kell az elszámolásokat közzétenni, ebből következően a közzétett elszámolások alapján ma nem lehet tudni, hogy a jelölő szervezetek ténylegesen mire mennyit költöttek. A közzétett választási beszámolóban nem szerepel a kérdésben szereplő 109 millió forint, de a jelenlegi szabályok szerint nem is kell szerepelnie, mert az összeget vitatták, vitatják, és ténylegesen nem fizették ki. Ezzel rátértem az ön második kérdésére. A jelenlegi szabályozás szerint az Állami Számvevőszéknek - mint ahogy azt az 1998. évi általános, az 1999. és 2000. évi időközi választásokat követő jelentéseinkben jeleztük - sajnos tud omásul kellett vennie, hogy csak az minősül kampányköltségnek, amit valamely jelölő szervezet annak minősít, és hangsúlyozom, az, ami az elszámolási határidőig megjelent a számviteli nyilvántartásban. (16.30) Ugyanis a jogszabály nem rendezi, hogy a válasz tási költségek elszámolása szempontjából mely időszak, illetve tevékenység forrásait, ráfordításait kell figyelembe venni, mint ahogy azt sem, hogy az elszámolási időszakban közvetlenül tényleges kifizetésként jelentkező tételeket vagy a halasztott, jóval később jelentkező költségeket is szerepeltetni kell az elszámolásban. Mindezt a szabályozási anomáliát a magunk részéről nem tartjuk helyesnek és folyamatosan kifogásoltuk. A harmadik kérdésre válaszolva szeretném elmondani (Az elnök a csengő megkocogtatás ával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy az Állami Számvevőszéknek nincs további hatásköre, jogalapja eljárni és intézkedni az ellenőrzést követően az országgyűlési választásokra fordított pénzeszközök elszámolása ügyében, az ellenőrzést követően nem ad leh etőséget a jogszabály további vizsgálatok lefolytatására. Nem rendezi tovább azt sem, hogy milyen intézkedésre van lehetőségem, és az ellenőrzést követően, ha kiderül valami, hogy milyen lépéseket tehetünk. Ezzel sem értek egyet. Tisztelt Képviselő Úr! Arr a szeretném kérni, mint ahogy a tisztelt Országgyűlést is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy a feltárt problémák megoldásában legyen segítségünkre, és a választási eljárás pénzügyeit szabályozza az Országgyűlés, hogy el lenőrizhetők legyenek. Köszönöm szépen. Dr. Gémesi György (MDF) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - “Mi a következménye annak, ha valaki félretájékoztatja a miniszterét?” címmel ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Gémesi György, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti kulturális örökség miniszterének: “Mi a következménye annak, ha valaki félretájékoztatja a miniszterét?” címmel. A képviselő urat illeti a szó . DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten kérdést tettem fel önnek a gödöllői Grassalkovichkastély ügyvezetője munkájának megítélése tárgyában, különös tekintettel arra, amit Varga Kálmán, a Kulturális Örökség Hivatalának elnöke az utóbbi időben ennek kapcsán sokszor durván, méltatlanul és indokolatlanul megállapított és kinyilvánított.