Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 10 (55. szám) - Vígh Ilona (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miért nem akarja a szocialista kormány, hogy a birtokviszonyok rendeződjenek?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
1053 Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az elmúlt kormányzati ci klusban döntés született arról, hogy azoknak a személyeknek, akiknek a földje osztatlan közös tulajdonban van, az állam költségmentesen kiméreti. Ehhez 2002. március 31ig be kellett nyújtaniuk igényüket az illetékes földhivatalokhoz. Választókörzetemből k özel kétezer kereset érkezett be a hivatalokba, főképpen Zsadány, Bucsa, Füzesgyarmat, Körösladány és Okány községekből. Miután az új kormány hatalomra került, semmi nem történt, pedig már több mint nyolc hónap eltelt. A gazdák türelmetlenek, hiszen érthet ő módon rendelkezni szeretnének jogos tulajdonukkal. Ezeknek a területeknek a kimérése azért is szükségszerű, hogy a jelenleg tapasztalható áttekinthetetlen birtokviszonyok letisztuljanak. Az önkormányzatok és a jegyzők nap mint nap talá lkoznak a rendszeres birtokháborítási vitákkal, perekkel. Általában a területek többségi tulajdonosai önhatalmúlag döntenek minden kérdésben a kisebb tulajdonú gazdák feje felett. Nem ritka az sem, hogy jogtalanul használják földjeiket, az egyik gazda besz ántja a másik földjét, learatja a búzáját. Ezekben az ügyekben sok esetben mind az önkormányzat, mind a rendőrség tehetetlen. Az egyik polgármester azt nyilatkozta, azon csodálkozik, hogy eddig még nem dördült fegyver, mivel a helyzet esetenként úgy elmérg esedett. Ezen az áldatlan állapoton csak az érintett földek kimérésével lehetne segíteni. A jelenlegi állapot áttekinthetetlen, bizonytalan, sőt törvénytelen, hiszen a gazdák többsége nem tud élni az alkotmányos jogaival, az önrendelkezés jogával; nem ura, csak gazdája a földjének. A föld az ő nevén van, de nem ő használja, hasznot sem ő húz belőle. Egyértelmű, hogy nem mindenkinek érdeke a probléma orvoslása, egy szűk érdekcsoport a többség rovására jelenleg bármit megtehet. Tisztelt Miniszter Úr! Megkérde zem, mit szándékoznak tenni annak érdekében, hogy a birtokviszonyok rendeződjenek. Mit tesznek azért, hogy a körzetemben élő közel kétezer ember hozzájuthasson jogos tulajdonához, hogy aztán élhessen alkotmányos jogával? Mit tesznek azért, hogy végre az os ztatlan közös tulajdonú földek kimérésre kerüljenek? Köszönöm. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Németh Imre miniszter úr válaszol. DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a s zót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy gondolom, ön is világosan tudja, hogy a 2002. évi kétéves költségvetés második évében az Orbánkormány egyetlen fillért sem biztosított a 2001ben meghozott döntéshez, de ez a dolognak csak az eg yik oldala. Ha szakmailag megvizsgáljuk az osztatlan tulajdonközösségek dolgát, akkor úgy gondolom, a földek kimérésével további káoszt lehet teremteni, olyan további vitákat, amelyeket ön is említett a birtokháborítási és egyéb kérdések tekintetében, eddi g ugyanis 1,2 millió hektár esetében jelentettek be igényt, amit egyébként minden év március 1jéig meg lehet tenni. (16.20) Ez azt jelenti, hogy 244 ezer tulajdonos több helyen lévő területére jelentette be az igényt. Ha azt akarjuk, hogy a magyar mezőgaz daságot a fejlődési pálya helyett ismét a kilencvenes évek eleji hanyatlás pályájára állítsuk, akkor ezt kell tenni, amit ön mond, képviselő asszony, nem elvitatva egyetlen földtulajdonosnak sem a jogát a tulajdonához. Egyébként a jelenlegi jogszabályok is lehetőséget adnak az osztatlan tulajdonközösség megszüntetésére, csupán a tulajdonosoknak meg kell tudni egyezni, és a földhivatal minden további nélkül bejegyzi. De az, hogy itt tizedhektárokra szétmérjünk jelenleg gazdaságosan művelhető táblákat úgy, ho gy még közben az utakat is kell jelölni - természetesen a tulajdonosok aranykoronája terhére , úgy gondolom, hogy gazdasági értelemben teljesen tarthatatlan. Mivel a Medgyessykormány a birtokviszonyok rendezésében érdekelt - szemben az ön állításával , ezért a Nemzeti Földalapot nem az állami tulajdon elkótyavetyélésére akarja