Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 10 (17. szám) - A magyar függetlenség napjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
100 világ legtermészetesebb dolga, hogy ez munkaszüneti n ap! Hát ilyen nincs! Illetőleg volt, emlékezzenek vissza, megint csak a kommunista diktatúra korszakára hivatkozom: ha elővesszük a régi naptárainkat, fekete betűvel ott volt a naptárainkban március 15éhez hozzátéve, hogy “nemzeti ünnep”, de hát ezt senki nem ünnepelhette meg, nem volt munkaszüneti nap, az iskolában legfeljebb egy órát ha erre volt szabad fordítani, és árgus szemekkel figyelték a titkosrendőrök, hogy ki merészel kokárdát feltenni magára az utcán. A függetlenség napját szorgalmazó előterjes ztőket az sem zavarja, hogy közöttük olyanok is vannak, akik egy olyan rendszer vezető politikusai voltak, melynek fennmaradása zálogát éppen a magyar függetlenség teljes hiánya, az ország idegen megszállása képezte. Végül is ami történik, az törvényszerű és világos láncolatot képez. A diktatúra állambiztonsági apparátusa tagjainak vezető pozíciókba kerülése, a diktatúra rendszere működtetőinek és velük a diktatúrának tisztára mosása, a sajtószabadság fojtogatása, az alkotmányos és emberi jogok lábbal tiprá sa, a kommunista rendszert diszkretizáló törvény hatályon kívül helyezése - mindez egy folyamat része. Ez pedig, ki kell mondanunk: az eszmei és erkölcsi értelemben vett lopakodó visszarendeződés folyamata. A kormány törvényjavaslata, amit most tárgyalunk, láncszem ebben a folyamatban. Önök, tisztelt kormánypárti képviselők, ma eltörölhetik a magyar szabadság napját, ehhez megvan a néhány fős parlamenti többségük; de bizonyos vagyok benne, hogy az a törvény, amelyet önök most meg fognak semmisíteni, vissza fog még kerülni a magyar corpus jurisba. Biztos vagyok abban, hogy meg fogjuk még ünnepelni ebben az országban a magyar szabadság napját. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Képviselő úr, köszönöm a felszó lalását. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, az SZDSZ képviselőcsoportjából, aki képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Képviselő úr, öné a szó. MÉCS IMRE , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnö k asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, a téma annyira fontos és mély, hogy félre kell tennünk minden ellenérzést. Nagyon jó és fontos lenne, ha vissza tudnánk szerezni azt a konszenzusszellemet, amely az új, szabadon vál asztott Országgyűlés első időszakában jellemezte a munkánkat. Egy szubjektív emlékezéssel kezdeném. Édesapám orvos volt, és 1945ben egy attasé betegétől kapott egy nagy kubai szivart egy gyönyörű fadobozban. Azt mondta, hogy ezt a szivart akkor fogja elsz ívni, ha a szovjet csapatok kimennek az országból. Amikor ’55 őszén Ausztriából kimentek a szovjet csapatok, már sokat nézegettük a vitrinben ezt a hatalmas szivart. Amikor pedig eljöttek ’56 gyönyörű napjai, akkor apám elővette a szivart, majd később sajn os visszatette. Apám ’77ben meghalt, azóta elporladt ő is, a szivar is porrá vált, mire eljutottunk oda, hogy az utolsó szovjet katona, az utolsó idegen megszálló katona elhagyta az országot. Óriási dolog volt ez, és óriási dolog, hiszen mióta vártunk err e, ahogy az előbbi szónokok is elmondták! Igazán szabadok alig voltunk, igazán függetlenek alig voltunk történelmünk során, és végre eljutottunk oda közös erőfeszítések során, hogy sikerült konszenzussal a harmadik köztársaságot kikiáltani, és olyan világh elyzet alakult ki, amelynek során a szovjet csapatok visszavonultak, majd a Szovjetunió is megszűnt. Megmondom őszintén, hogy ez sokkal nagyobb örömet jelent így, ez nagy közös öröm, mert nemcsak mi szabadultunk fel, nemcsak mi lettünk függetlenek, hanem a környező országok is függetlenek lettek, és független lett az orosz nép, és függetlenek lettek a Szovjetunió népei, a volt Szovjetunió népei. Ne felejtsük el, hogy ez óriási dolog volt. Az ehhez vezető út nagyonnagyon sok ember életébe került, nagyon sok áldozat van; gondoljunk csak az ellenállókra, akik ’45 után ellenálltak, az ’56os nagy forradalom és szabadságharc áldozataira, a megtorlás áldozataira; arra a szívós küzdelemre, amit egy kicsiny, de szilárd ellenzék, az ’56os ellenzék és más ellenzék a lehetőségek kitapogatásával végzett, készítette elő, a lehetőséget felhasználva azt, hogy tényleg függetlenek legyünk.
