Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
850 és ezért szeretném kicsit megindokolni az álláspontomat, körülbelül azokra az érvekre hivatkozva, amit a bizottsági ülésen az előterjesztő képviselője is elmondott. Való igaz, hogy több gyerek több gond. Ha ikerterhességről van szó, akkor váratlanul szakad a több gond a család nyakába. De ha belegondolunk, hogy kilenc hónap egy terhesség, és a három év alatt, ameddig a gyes jár, akár három gyereket is szólóban meg lehet szülni, és ezt hasonlítjuk ahhoz az élethelyzethez, amikor valaki nek hármas ikrei születnek, az első esetben a gyes továbbra is és következetesen 20 100 forint havi támogatás, míg ikerterhesség esetén, ha elfogadnánk ezt az ellenzéki módosító indítványt, akkor 60 300 forint lenne; illetve ahogy emelkedik majd az öregség i nyugdíjminimum, emelkedne az összeg. Az eredeti előterjesztésben az az alapvető javaslat, hogy ikerterhesség esetén járjon a dupla pénz. Azt gondolom, hogy ez előrelépés és segítés, de nem lenne igazságos a többi kismamával szemben, ha ezt a gyermekek sz ámával egyenes arányban szoroznánk föl, ötös terhesség esetén ötös szorzóval. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Következésképp én például nem támogattam ezt a javaslatot. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Mátrai Márta képviselő asszonynak, a Fidesz részéről. Parancsoljon! DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A többségi szavazatra gondoltam, amikor az előbbi indítványomat, vagy is véleményemet elmondtam. Nagyon örülnék annak, és támogatná is a Fideszfrakció, ha kapcsolódó módosító indítványként megjelenne a gyes felemelésére vonatkozó javaslata Béki Gabriellának vagy frakciójának. Azt gondolom, hogy az nagyon támogatandó. Ami pe dig az ikerterhességgel kapcsolatos véleményét illeti, én úgy gondolom és úgy gondoljuk, hogy ha kettő, három gyermek születik egyszerre ikerterhesség során, akkor az olyan pluszterhet jelent a családnak, ami valamilyen módon mindenképpen támogatandó, és m ivel a törvénymódosításban ez szerepel, így ezt tartottuk a legjobb támogatási módnak. Gondoljunk csak bele, hogy ikerterhességnél a gyermekek megszületése után milyen kiadások hárulnak a családra! Akár csak a babakocsira, akár az egyéb babakelengyére és m inden olyan eszköznek a megvásárolására gondolok, amire a gyermekek neveléséhez és gondozásához az első időtől, tehát az első naptól kezdve szüksége van a családnak. Viszont ha egymás után születnek a gyermekek, mondjuk, három éven belül mindegyik évben, a kkor ott már van egy olyan könnyebbség a család számára, hogy megörökölhetik azokat a babaholmikat a második gyermek születésénél, ami már adódik. Tehát azt mondom, én mindenképpen támogatom, ha a gyes felemelésére módosító indítvány jön, hiszen ez a csalá dok támogatását még jobban szolgálja, de az előbb elmondottakat - annak okán, amit most is elmondtam - fenntartom. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem, hogy kíváne mé g valaki fölszólalni a vita e szakaszában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy ilyen nincsen. Mivel több fölszólaló nem jelentkezett, a részletes vita mindkét szakaszát ezúttal lezárom. Megkérdezem Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családü gyi államtitkár urat, hogy most vagy pedig a határozathozatal előtt kíván reagálni. (Dr. Kökény Mihály: Később.) Úgy látom, hogy most nem kíván reagálni. Köszönöm szépen. Határozathozatalra következő ülésünkön kerül majd sor.