Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FÜLE ISTVÁN jegyző: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
843 úgy szerepel, ahogy az összes többi ágazat - ki kell hogy kerü ljön, és az Alkotmánybíróságéval azonos helyzetbe kell hogy jusson; ez az, ami a valódi függetlenséget biztosítja. Úgy gondolom, nem korrekt dolog, ha a tisztelt ellenzéki képviselők ezt összemossák, összekeverik a bírák jö vedelmi viszonyainak megváltoztatásával. Ez egyrészt nem ennek a törvényjavaslatnak a szabályozási tárgykörébe tartozik, ez egészen más kérdés. Természetesen az indokoltságáról nem vitatkozunk egymással, pontosan így gondolja a kormányzat is, hogy szüksége s és kell a bírák jövedelmét növelni, de ez a kérdés egyáltalán nem idetartozó kérdés, éppen ez az, ami egy kicsit eltereli a figyelmet a lényegről, és éppen ezért mi a jövő héten - bocsánat, a következő alkalommal, hiszen a jövő héten nem ülésezik a parla ment - már a parlament elé szeretnénk terjeszteni azt a törvényjavaslatot, amely ugyanezt a tartalmat hordozza, mint amiről, az alkotmányügyi bizottság által kivett elemekről most már többen is szót ejtettek. Mindezek után tisztelettel kérem az ellenzéket, hogy a számukra is most már elfogadhatóvá váló törvényjavaslatot támogassák, és esetleg álláspontjukat megváltoztatva a költségvetésre vonatkozó önálló javaslatot is támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitá ja ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Soron következik a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/762. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/762/38. számon kapták kézhez. Kezdeményezem, hogy a részletes vita az előterjesztés szerkezeti rendjét és a módosító javaslatok közötti összefüggéseket is figyelembe véve négy szakaszból álljon. Felkérem a jegyzőt, ismertesse az egyes vitaszakaszokat. DR. FÜLE ISTVÁN jegyző : T isztelt Országgyűlés! A vita első szakaszát képezi a törvényjavaslat első részéhez, a 2001. és a 2002. évi központi költségvetés 2001. évi végrehajtásának rendelkezéseihez érkezett módosító javaslatok megvitatása az ajánlás 213. pontjai szerint, valamint az összefüggések alapján a 28., 29. és 30. pontok alapján. A második szakaszban a 14. és 15. számú ajánlási pontok szerepelnek, amelyek a 2001. évi tbzárszámadás rendelkezéseit érintik. A harmadik szakaszban a törvényjavaslatban szereplő egyes külön törvé nyek módosítását kezdeményező rendelkezésekhez benyújtott módosító javaslatok megvitatása következik a 1627. pontok szerint. Végül az ajánlás 1. pontja következik, amely a törvényjavaslat preambulumát módosítja. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országg yűlés! Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte a vita szakaszolásával. Aki egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a jelenlevők többsége támogatja a vita ilyen szakaszolását.