Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 25 (22. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szájer József): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
650 Egy pontot hadd emeljek ki, mert ez miniszter asszony tárcáját is érinti. Itt van az a pont, ami úgy szólt volna az esélyt a gyermekekn ek pontok között, hogy az ország valamennyi iskolájában drogmegelőzési programot indítunk. Nos, miniszter asszony, ez a pont már nem szerepel az önök által elfogadott pontok között. Tartunk tőle, hogy talán az új, liberálisabb vagy szabadabb drogtörvény mi att került ki ez a pont, de nem értjük egészen, hogy ez most pénzhiány okán maradt el, vagy pedig későbbi törvénymódosítások okán maradt ki. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom tehát, hogy cselekedni abban is kell, ahol bajok vannak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Arra kérjük a kormányt, hogy a drogmegelőzést is tartsa olyan fontosnak, amelyben egy külön pontot fogalmaz meg. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Megkérd ezem a képviselőcsoportokat, hogy vane még további reagálás két percben. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonynak adom meg a szót két percben. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Péntek óta, a száznapos program közzétét ele óta sokat tanultam, beleértve a mai napot is. Egyrészt megtudtam, hogy a programnak az a hibája, hogy valami nincs benne, ezért nem jó; másrészt megtudtam korábban, hogy ami benne van, azt viszont a Fidesz találta ki, hiszen az ő programjában szerepelt . Mindkét tételről valamit; az elsőről: szeretném megnyugtatni képviselő urat, és örülök is, hogy ezt szóba hozta, hogy nem minden papírhoz jutott ezek szerint hozzá, még hiányosan működik a megfigyelő szolgálat, őszintén sajnálom. Tudniillik, a kormány el é került papírok közül a kormány valamennyit elfogadta, a drogprogramot is. Nem került bele minden a száznapos intézkedésbe, mert ott nyilván nem ötven pontot akartunk elfogadni, de kormányhatározat formájában valamennyi elfogadásra került és kerül. (9.10) Nagyon örülök annak is, hogy a képviselő úr sem mondott ugyanakkor egyetlen intézkedést, amit kifogásolna. Nehéz is volna, hiszen ez a második száznapos program - ahogy a miniszter asszony elmondta - szintén az esélyteremtésről szól. Erről szólt az első s záz nap is, kicsit más értelemben. Ott megpróbált a társadalom kárpótlást adni azoknak, akiknek eddig kevesebb esély és kevesebb jólét jutott. Most nem kárpótlásról, adósságtörlesztésről, mondhatnám inkább, hitelről van szó. Hitelt adunk azoknak, a jövőnek , akiktől így több teljesítmény, teljesebb élet várható, a gyerekeknek, a falu fejlődésének, a vállalkozóknak. Hogy jobb lenne mindent már most, hogy jobb volna négy év teljesítményét négy hónapra előrehozni, egyetértek. Bizonyára az is jobb lett volna, ho gy amikor a gyerekem beiratkozik középiskolába, mindjárt érettségit kap; ez nem ment neki sem. Vannak és voltak persze kormányok, amelyek mindjárt az első évben azt teljesítették, amit a negyedikben: mindjárt az első évben nem hoztak adócsökkentést, és ez így maradt a negyedikben is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ; mindjárt az első évben felbontottak bizonyos régi szerződéseket, és a korábban megkötött szerződésekhez való hűségük így maradt a negyedik évben is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ; mindjárt az első évben növelték a társadalmi különbségeket, és ez így maradt a negyedik évben is. Csengetett, elnök úr? ELNÖK (dr. Szájer József) : Igen, két perc áll rendelkezésére a hozzászólásra, és az idő lete lt. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Elnézését kérem, bocsánat. Ezek szerint vak vagyok, de süket azért nem. (Derültség.) Erről a kormányról ezt a bizonyítványt nem tudom kiállítani. Az első évben vettünk egy irányt, a negyedikben tartani fogjuk, de előre fogunk men ni ezen az úton.