Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz):
603 törvénymódosítással elfogadásra is került (Az elnök a csengő megkocogtatásával j elzi az idő leteltét.) , hogy valamennyi állami forrást felhasználóval alá kell íratni azt a szerződést, hogy joga van az Állami Számvevőszéknek ellenőrizni, és vállalni kell a nyilvánosságot. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Kö szönöm. Fónagy János képviselő úrnak adom meg a szót, FideszMagyar Polgári Párt. DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a késői órában és egy kétnapos vitasorozat végén talán feleslegesnek tűnik annak a kérdésnek a feltevése, hogy tul ajdonképpen mivégett volt ennek a napirendnek a tárgyalása, hiszen a 2001. évi költségvetés számait az Orbánkormány állította össze, ilyetén nyilvánvaló, hogy azért felelősséget vállalunk és felelősséggel tartozunk. Önök az előterjesztők, önöknek ezt módj ában van elfogadni vagy ad absurdum elutasítani. Tehát nem igazán értem, hogy a kételkedésre miért kellett ily teret engedni. Többször elhangzott, hogy védjük meg a számainkat. Nem kell megvédeni a számainkat, azt leírtuk. Az, hogy önök, és ne vitassuk azt ebben a teremben, hogy milyen indíttatásból, minden lehetséges módon, mindenbe belekötve, a cinizmusig mindent kifordítva, néhány valós vagy valósnak tűnő érv köré nagy holdudvarokat teremtve ezt egy politikai, nem is mondom, hogy vitafórumnak, hanem egy olyan lehetőségnek használták és használják fel, amellyel, azt kell mondanom, nem öt, hanem tízmillió magyar ember szájában megkeserítik a falatot, ez az önök felelőssége. Én próbáltam, végighallgatva ezt a két napot, gondolkozni azon, hogy mi vezérelheti önöket, és azt kell mondanom, hogy vagy valamifajta kisebbrendűségi komplexum, vagy a saját magyarázatuk, a saját önmentegetésük. Önök felmentést keresnek bennünk a saját múltjuk és a közeljövőjük ügyében. Nem a mi dolgunk ezt meghatározni, ezt majd az el következendő idők eldöntik. Éppen ezért, lévén, hogy felszólítást is kaptunk rá, hogy ne vigyük el a témát, maradjon mindenki a saját tárcájánál, a maga ügykörében, a maga számainál, engedjék meg, hogy a még rendelkezésemre álló időt erre fordítsam. A közl ekedési és vízügyi tárca kapcsán nem merültek fel komoly kifogások, a Számvevőszék is néhány, úgy gondolom, ilyen méretekkel természetszerűen együtt járó könyvvezetési vagy adminisztratív, egyébként általuk is előadottan korrigált hibán kívül nem rótt fel nekünk mást. A költségvetés, és erről már valamelyik nap szóltunk, egy eszköz, a költségvetés nem cél, egy eszköz, a termelés, a szolgáltatás, a gazdaság, a társadalom előrevitelének eszköze. Tekintettel az infrastruktúrára, egyéves értékelésnek, úgy gondo lom, nincs túl sok értelme; arról, hogy négy év alatt mit végeztünk, engedjék meg, hogy néhány számot elmondjak. Közúthálózat fejlesztésére mintegy 360 milliárdot fordítottunk, a korábbi négy évben ez 225 millió volt, mintegy 60 százalékkal fordítottunk tö bbet. Közútfenntartásra, üzemeltetésre mintegy 65 százalékkal fordítottunk többet, mint a korábbi, a Hornkormány. Gépjárműközlekedésre, autóbuszbeszerzésre mintegy száz százalékkal többet fordítottunk. Vasúthálózat, eszközparkfejlesztésre közel 90 szá zalékkal fordítottunk többet. Érdekes lehet, bár sajnálatos módon nem került rá sor, hogy a környezet szempontjából jelentős kombinált fuvarozásra mintegy 40 százalékkal fordítottunk többet. Igen sok szó esik, és joggal, a vasutakról. Ha csak 2001et nézem , átadtuk a szlovéniai vasutat, amely jelentős európai uniós támogatással valósult meg, ékes bizonyítékául annak, hogy nem igaz az állításuk, hogy a magyar infrastruktúrafejlesztésbe nem vontunk be európai fejlesztési pénzeket. (20.40) Csak példálózva: 15 Siemens mozdonyt vásároltunk; 40 motorvonatot szereztünk be a szovjet államadósság terhére; százon felül van a felújított személyvonatok száma; jelentős terjedelemben végeztünk pályakorszerűsítést, elérve azt, legalább szakaszonként, hogy az igényelt 120 kilométeres minimum sebességet biztosítani tudjuk; jelentősen sikerült előrelépnünk elsősorban a fővárosban és
