Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - DR. VERES JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. ŐRY CSABA (Fidesz):
567 DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Tisztelt Országgyűlés! Miután a kollégák már több mindenre reagáltak, én pusztán k ét dolgot szeretnék mondani. Az egyik: a minimálbér körül keresőknek a nettó jövedelempozícióját úgy is lehet növelni, hogy ezzel nem növelünk munkáltatói terheket. Lám, 2002 nyarán az új kormány beterjesztése alapján a parlamenti többség - igaz, a Fidesz támogatásával is, hiszen megszavazták azt a módosítást - elfogadta ezt a változatot. Örülök annak, hogy utólag a Fidesz is belátta, hogy nemcsak az a rossz módszer volt követhető, amit ők annak idején a parlamentben megszavaztak, hanem immár az új módszer is nagyon jó, és az önök helyeslésével is találkozott ez a módszer. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) A másik dolog. Föltette valaki a kérdést, hogy nem volt egyetlenegy elbocsátás sem a minimálbérnövelés miatt. Tisztelt Országgyűlés! Ha önök tudják, hogy hol van SzabolcsSzatmárBereg megyében Tiszalök város, és ha tudják azt, hogy ebben a városban - amelyik nem nagy település, mert nagyjából 7 ezer lakosa van mindössze - 1300 munkahelyet szüntetett meg egyetlenegy vállalkozás a minimálbéremelés miatt, ak kor önök nem mondhatják azt komolyan, hogy minimálbér… (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból.) Igen, textilipari tevékenységet folytató, amerikai cég volt, amelyik ott működött. Jelen pillanatban már csak 70 fővel működik ez a vállalkozás. Írt mindenki hez levelet, amit el lehet képzelni. Írt annak idején Orbán Viktorhoz levelet, hogy orvosolják a problémáját. Írt mindenkihez annak érdekében, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a megnövekedett teherrel. Tehát ne mondják azt, az a kérésem, hogy a minimálbérem elés miatt nem csökkentettek létszámot Magyarországon, mert - még egyszer mondom - egyetlenegy településen több mint ezerfős létszámleépítésre került sor a minimálbér kigazdálkodhatatlanul magas terhei miatt ennél a vállalkozásnál. A levél birtokomban van, nyilván nincs itt a táskában, de bárkinek meg tudom mutatni, és meg kell nézni a Miniszterelnöki Hivatal irattárában is, hogy oda is el lett küldve. Tehát az a kérésem, óvatosabban bánjunk azzal, amikor arról beszélünk, hogy ez a minimálbér mindenki számá ra leküzdhető volt. Rengeteg könnyűipari vállalkozás, cipőiparban, textiliparban dolgozó vállalkozás küzd Magyarországon ezzel a problémával. (Dr. Fónagy János: A rabszolgafoglalkoztatók!) Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Har rach Péter) : Következik Őry Csaba képviselő úr, a Fideszfrakcióból. DR. ŐRY CSABA (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, ami 2001ben történt, és ami itt a zárszámadási törvényben van, jól példázza azt, hogy az Orbánko rmány elkötelezett volt az európai uniós bérfelzárkóztatás és a munkahelyteremtés mellett. Ez kétségkívül azt is jelenti - ha van egy komoly és szigorú elkötelezettség , hogy ez adott esetben konfliktusok vállalását igényli. Ez történt; 2001ben a szaksze rvezetek mellé, az ő követelésük mellé állt az Orbánkormány, és vállalva a konfliktust a munkáltatókkal, bevezette a negyvenezer forintos minimálbért. Megtehette törvényi fölhatalmazás birtokában, a tisztelt Ház fölhatalmazta erre a kormányt, megvolt rá a módja, egyébként hosszú egyeztetés után. Nem igaz az persze, Keller képviselő úr, hogy semmiféle kompenzációja nem volt 2001ben, mert egy másfél milliárdos keret akkor is volt, amit igénybe se vettek ráadásul a munkáltatók. (Dr. Veres Já nos: Olyan feltételeket szabtatok!) Benn maradt a fele annak a keretnek, ugyanis mindaz, amivel riogattak korábban itt, a parlamentben is, hogy majd tömeges elbocsátás lesz, hogy majd mennyien lesznek kárvallottjai; ehhez képest, mondom, még igénybe se vet ték azt a kompenzációs keretet, amelyet a nehézségek enyhítésére biztosított nekik a Foglalkoztatási Alap. S még valami, Keller képviselő úr. Kelle foglalkozni azokkal, akik munkaképes korúak, de nem dolgoznak? Hát persze, hogy kell foglalkozni! Én olyan butaságot nem mondok, hogy nem kell