Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
565 Mire nem jutott ebből a kasszáb ól? Nézzük meg ezt is! Nem jutott a kisembereknek és nem jutott a vidéknek; nem jutott a vidék felzárkóztatására ebből a teli kasszából, amit önök kezelnek most már; nem jutott a szövetkezeti üzletrészek további kifizetésére; a gazdahitelek folytatására és annak a kamatmentes folyósítására; nem jutott a tankönyvek ingyenessé tételére. Én tudom, hogy kicsit macerás önöknek ennek a fölsorolása, kicsit rossz szájízük van ettől. Én viszont azt gondolom - és mi, akik tulajdonképpen ott élünk a vidéken , hogy ig enis, ebből a kasszából arányosan kellett volna jutni mindezen felsorolt feladatokra. És önök mondják azt, hogy pénzszórás volt az előző időszakban, és néhány kis vélt vagy vélelmezett számmal jönnek itt elő, ami számomra abszolút nem tűnik, még kívülállók ént sem olyan megalapozottnak, mint ahogy egyesek itt bizonygatják a maguk számtani vagy matematikai bizonyítványukat. Próbáljanak picit az igazság útján járni, és akkor lesznek tárgyilagosak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) aká r a képviselőtársaikhoz, akár pedig a lakossághoz! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Következik Ékes József képviselő úr, az MDF részéről. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Lát juk, a Veres János képviselő úr által elmondottak milyen óriási nagy vitát váltottak ki ebben a kérdéskörben (Keller László: Provokálták!) , és talán az embernek mindig végig kellene gondolni azt, hogy a parlamenten belül mit hogyan próbál a maga részéről m egfogalmazni. A csőd szélén állt az ország - így fejezte ki a mondandóját. Ha a nyolcvanas évek elején Magyarország nem kapja meg azt a 600 millió dolláros hitelkeretet, akkor becsődölt volna az ország napokon belül; azt hiszem, ezt ön is tudja, ha visszae mlékezik rá. (Dr. Veres János: Így van!) Akkor becsődölt volna. A rendszerváltozás idején, ha csak abba próbálunk belegondolni, hogy az azonos időben történő rendszerváltozás milyen kaotikus állapotot okozott az összes volt szocialista ország számára, fize tésképtelenség állt elő minden területen, ebben a szellemben és ebben az állapotban, úgy érzem, a KGST felbomlásával együtt talán illuzórikus lett volna az az elképzelés, hogy ott Magyarország abban az időszakban újból végre tudott volna hajtani egyfajta p iacnyerést. A KGST felbomlásával, tisztelt képviselőtársam, a KGSTn belüli országok egymás iránt is elvesztették a bizalmukat, főleg a kereskedelem területén! A másik pedig az, hogy valóban fizetésképtelenség állt fenn mindegyik ország esetében, és én úgy érzem, hogy abban az időszakban talán Magyarországnak nem lett volna helyes barterüzleteket folytatni, hisz pénzforrás tulajdonképpen egyik ország számára sem állt rendelkezésre abban az időszakban. Én szeretném ezt a vitát a magam részéről lezárni, és té nyleg kérni azt, hogy ilyen megközelítésben az első kormányt talán ne próbáljuk meg bántani vagy hibáztatni az eseményekért. Én nagyon köszönöm, hogy ön elmondta, hogy a külső államadósságot azért ’90től ’94ig egyharmadával sikerült csökkenteni. Ezt nagy on köszönöm, mert ez tényleg így történt. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném rögzíteni, hogy a 2001. évi zárszámadásró l beszélünk. Éppen ezért az egyik mondanivalóm az, már a múlt héten utaltam arra, hogy Tóth István képviselő úrral szívesen focizom együtt a Parlament SEben, de a költségvetés kapcsán csak úgy fogok reagálni a mondanivalójára (Tállai András: Akkor már csa k te vagy a Parlament SEben!) , hogyha azt látom, hogy már mélyebb ismereteket szerzett a költségvetési ügyekben.