Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. ŐRY CSABA (Fidesz):
559 padsoraiból.) Jó lenne, ha figyelembe venné azt, hogy 1994ben, amikor az akkori kormány átvette a költségvetési gazdálkodás felelősségét, olyan helyzetben vette át Magyarországon a költségvetést, amilyen helyzetet nem kívánok sem Magyarország nak soha még egyszer, sem semmilyen országnak a világon. (Tóth István közbeszól.) Ezért, amikor az azt követő… Tóth úr, ha szót kér, kapni fog! Köszönöm. Azt követően, amikor ön összehasonlítja a ’9498 közötti időszakban a különböző jö vedelemformák alakulását, kérem, vegye azt is figyelembe, hogy Magyarország milyen helyzetben volt. Csak az egész gazdaság összes mutatószámát figyelembe véve lehet megítélni helyesen a helyzetet. ’94ben sajnos Magyarország a csőd szélén volt, az addig (A z elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kormányzó koalíció eredményeképpen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A következő kétperces felszólaló Göndör István képviselő úr, az MSZPből. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már most jelzem, hogy kértem szót a végén egy újabb tízperces hozzászólásra, amikor majd tudok beszélni a vállalkozókat érintő kérdésekről és a költségvetési szabályozásról. De most hadd rea gáljak Őry képviselő úr szavaira! Teljesen jól idézte, képviselőtársam, szó szerint így szerepel a jelentésben, hogy igen, növekedett azoknak a száma, akik aktív korban vannak és nem tudnak bemozdulni a munkaerőpiacra. Tény, írva vagyon, az ÁSZ is egyetért ett vele. Azt látom, hogy senki nem emelt kifogást ez ellen a megállapítás ellen. Arra, amit ön mondott, én azért azt mondom, hogy nagyon sok olyan embert ismerek, aki szeretne dolgozni, csak egyelőre nincs lehetősége. (17.30) Font képviselő úrnak: hezitál tam, hogy kérjeke szót, mert úgy érzékeltem, ön szelektíven hall. Én arról beszéltem, hogy a bevételeket és a kiadásokat módosítottuk 300 milliárd forinttal, és ehhez a novemberben módosítotthoz viszonyítva vannak 20 milliárdot meghaladó eltérések a bevét elekben és a kiadásokban. Én egy szóval nem érintettem, hogy hol mennyi a maradvány. Tíz perc kevés arra, mert egyébként szívesen beszélnék arról, mert a címzett, céltámogatásoknál lenne miről beszélni, de én erről egy szót sem mondtam, képviselő úr. Lehet , hogy nem ült a teremben, de akkor sajnálom, hogy ilyen hozzászólást mondott. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Őry Csaba képviselő úr következik, a Fideszfrakcióból. DR. ŐRY CSABA (Fidesz) : Köszönöm szé pen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Göndör képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy én valóban jól idéztem, ő viszont rosszul idézte azt, ahogy én idéztem, mert a zárszámadási törvény arról beszél, hogy mennyi a foglalkoztatási ráta, és azt mondja, hogy valóban alacsony. Ebben nincs is köztünk vita. De hogy ennek mi az oka, aze az oka, hogy nem tud beférni a munkaerőpiacra, vagy az, hogy más életstratégiát választott az elmúlt tíz év során és nem is akar, erről nem beszél a zár számadási törvény. Mondom, erről a Központi Statisztikai Hivatal 6. számú júliusi jelentése beszél. Önök is megkapták, tessék felütni a foglalkoztatási fejezetet, megnézni, elolvasni benne. Ha 88 százalék nem is kíván elhelyezkedni, akkor itt egy összetett ebb, bonyolultabb problémáról van szó; nem lehet azt sugallani, hogy itt soksok munkanélküli van, aki nem akar dolgozni, mert nem engedik. Nem biztos, hogy mindenki munkaviszonyt akar létesíteni, sőt a többség ezek közül nem akar munkaviszonyt létesíteni, nem akar ilyen módon gondoskodni a saját megélhetéséről.