Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavasl... - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
534 Nos, Avarkeszi képviselő úr érvei akkor igazak, ha a kormány egyetért, mondjuk, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vagy a leg főbb ügyész javaslatával. De akkor nincs semmi probléma, mert ha a kormány egyetért, akkor a kormány maga is előterjesztené ezt a javaslatot, sőt nyilvánvalóan ezt a javaslatot terjesztené elő. A probléma akkor van, képviselő úr, amikor a kormány nem ért e gyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács vagy a legfőbb ügyész javaslatával. Van azonban egy törvény, amit most meghoznánk, melynek értelmében a kormány akarata ellenére bekerülne az OIT, illetve a legfőbb ügyész által igényelt összeg. Ez a helyzet egé sz más helyzet, mint amiről a képviselő úr beszél. Megmondom, hogy mi történne ebben az esetben. A kormány megbeszélné kormánypárti képviselőkkel, hogy legyetek szívesek módosító javaslatot előterjeszteni, én szét fogom tárni a karomat a legfőbb ügyész és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke felé, és azt fogom mondani, hogy nálunk demokrácia van, parlamentarizmus van, és a kormánypártok leszavazták a kormányt. A dolog még kellemesebb is a kormánynak, mert legalábbis a külszínen nem ő konfrontál az adott hatalmi ágak képviselőivel, hanem rámutathat a parlamentben kormányt támogató képviselőcsoportokra. Most azt ne mondja, képviselő úr, hogy ez elképzelhetetlen, mert erre a helyzetre volt példa a rendszerváltozás után, mégpedig a ’9498as ciklusban, nem a költségvetési törvénnyel összefüggésben, hanem az 1 százalékos költségvetési támogatás kérdésében. Tudniillik, csak emlékeztetőül hadd mondjam el: a Hornkormány tárgyalásban volt a Vatikánnal az egyház és állam közti rendezetlen kérdések tisztázása tárgyában, és olyan megállapodás született a Szentszék és a kormány között, hogy nem lesz 1 százalékos hozzájárulás, mert ezt akkor az egyházak különböző okokból - és maga a katolikus egyház, hiszen ennek a tárgyalásnak a katolikus egyház volt az egyik pa rtnere a kormánnyal szemben - nem kívánták. És valóban, a Hornkormány úgy nyilatkozott, úgy kommunikált, hogy nem lesz 1 százalék. Mi történt itt a parlamentben? Nem tudom, emlékezneke képviselőtársaim. Fölállt egy szocialista és egy szabad demokrata ors zággyűlési képviselő, és kurucként szembefordulva a kormányával, módosító javaslatot terjesztett elő. És csodák csodája, mi történt? Az történt, hogy a kormánypárti többség leszavazta a Hornkormányt e tekintetben, és megszavazta az 1 százalékos hozzájárul ást. Horn Gyula pedig odafordult a partnereihez, a vatikáni szentszéki tárgyalópartnereihez, és azt mondta, nem tudok mit csinálni, nálunk demokrácia van, nálunk parlamentarizmus van, a kormánypárt leszavazta a mi elképzelésünket. Nos, képviselő úr, ez a g arancia, amit önök itt most ebbe a törvénybe be akarnak venni, ennyit ér. Ennyit ér, és azt kell hogy mondjam, ez sokkal álságosabb megoldás, mintha a dolgoknak azt a természetes folyását engednénk, ami valójában fennáll. Egy költségvetési törvényjavaslat előterjesztésében a kormányon óriási felelősség áll, és ha a kormány valamilyen részelképzeléssel nem ért egyet, akkor, úgy gondolom, elsősorban neki kell ezért a felelősséget vállalni, neki kell ezért a vitát vállalni, és nem ilyen álságos megoldások lehe tőségét kell megteremteni. Most már túllépve a konkrét és gyakorlati példán, elvileg szeretnék rámutatni arra, vagy inkább aláhúzni, mert hiszen már elhangzott, amit itt több képviselőtársam is elmondott kétperces észrevételében. Nevezetesen, az egyik az, hogy nem osztom azt a véleményt, hogy a költségvetés megállapítása a bírói függetlenség, a bírói hatalmi ág függetlenségének megkérdőjelezésére lenne alkalmas. A világon az esetek legnagyobb részében ez a megoldás történik, ahogy ez nálunk a hatályos költs égvetési törvények felépítése, a hatályos államháztartási törvény előírásai szerint létezik. Ez az egyik dolog. A másik, hogy ha elfogadnám az önök logikáját, és azt mondanám, hogy a bírói függetlenséget a költségvetési törvény ilyen, olyan alakításával ko rlátozni lehet, akkor csak azt a képtelen, hozzáteszem, megvalósíthatatlan megoldást lehetne erre orvosságként kínálni, hogy a törvényhozó hatalom hatásköréből ki kellene venni a bírói hatalom költségeinek a megállapítását. Vagyis az Országgyűlés csak a kö ltségvetés egy részét állapíthassa meg, és a bírói hatalom a maga költségvetését maga állapíthassa meg nagyjából úgy, ahogy azt Isépy képviselő úr meg TuriKovács Béla is az imént elmondták, ami nyilván önmagában nonszensz és képtelen, mert hiszen a
