Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 10 (41. szám) - Az 1993. augusztus 4. és 1995. december 31. között önkormányzati hozzájárulásból létesített gázközművagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH IMRE (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3489 tárgyalásban álltak, és akkor az Interauditor elismerte, hogy a részvényfelosztás nem jó, de azt is mon dta akkoriban, hogy ő ezen nem tud változtatni, nem tud korrigálni. Ami a dolog érdekességét és nehézségét adja, hogy 1995ben a részvényeket minden település a megállapodásuk szerint kapta meg - ezt írja Horváth Attila, Fertőhomok polgármestere. Az érdeke sség az, hogy a visszatérítésnél már Hidegség miért csak 1,3 millió forintot és Hegykő miért 14,6 millió forintot kap. Tehát itt valamiféle belső aránytalanság látható. A módosító javaslataimmal azt szerettem volna elérni, hogy ezek az önkormányzatok megka pják az őket illető járandóságot. Úgy hiszem, nehéz munka áll mind a minisztériumi dolgozók, mind az Interauditor Kft. mögött, de látva azt a szándékot, hogy a helyzet megoldására szerződtek, a helyzet megoldása érdekli őket, bízom abban, hogy Fertőhomok é s a társközségek önkormányzatai is megfelelő térítésben részesülnek. A többi módosító indítványok között van, amelyik apró korrekciót jelent, van amelyik nagyobb tételt. Remélem, hogy akad befogadókészség arra, hogy ezek a települések is megkapják azt, ami őket illeti, amiről az imént már több képviselőtársam is nagyjából egybehangzóan szólt. Képviselőtársaimon még azokat is értem, akik a 2002es választások előtt voltak képviselőtársaim, azaz Lamperth Mónikát, aki az akkori 20 milliárd forintot javasolta. Úgy hiszem, hogy ebbe a 20 milliárd forintba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindenképpen belefér az, ami most a 10,2 milliárd forintos módosítást illeti. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólá sra következik Tóth Imre úr, a Fidesz képviselője. TÓTH IMRE (Fidesz) : Az előttem szóló képviselőtársammal mélyen egyetértek, hogy ezeket a módosító indítványokat, még ha azzal a pár százezer forintos különbséggel is, Göndör képviselőtársunkkal együtt bead ták, mert egy valóságos jogosítványról van szó, amelyben tényleg igazságot kell szolgáltatni az érintett önkormányzatoknak. No, de éppen ezek a példák azok, amelyek bizonyítják, hogy az 1. számú melléklet nem csalhatatlan, nem mindenek fölötti, és helyes t ermészetesen, hogy a jogorvoslat lehetősége is megadatik. A probléma az, hogy mi van azokkal a hasonlóan jogosan követelő önkormányzatokkal, akik nem kerültek be, nem kerülhettek be különböző okok miatt az 1. számú mellékletbe. Az ő jogorvoslatukat miért n em telepítjük? A másik megközelítésem, hogy Kovács Tibor, Göndör István képviselőtársaink kormányzati oldalról kísérletet tettek a készpénzben fizetendő ellenérték egy bizonyos mértékére. Az eredeti előterjesztés nulla készpénzértékéhez képest ez már azért , persze, méltánylandó elmozdulás. Megkísérelték, egészen pontosan az 5 millió forint alatti igények esetében. Az indoklás az, hogy kis településekről van szó és csekély értékről. Különösen az utóbbival is egyet lehet érteni: valóban csekély ez az érték, h a ez viszont így megállapítható, akkor ez könnyen növelhető kormányzati szándék esetén, tekintettel arra, hogy többen tettünk olyan lépéseket, hogy 100 százalékban készpénzben kerüljön kifizetésre az egész, hiszen igazából csekély az 10 egész pár tized mil liárd, 10 és 11 milliárdos nagyságrend, különösen, ha a '91. évben törvényünkkel elfogadott több mint 62 milliárdra gondolunk. (Ivanics Ferenc tapsol.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖN DÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem is igénylem a két percet, csak szeretném tájékoztatni Tóth Imre képviselő urat, hogy Kovács Tibor képviselőtársammal egy újabb módosító javaslatot adtunk be, mely szerint nemcsak az 5 millió alatti, hanem a mellékletben szereplő minden település 5 millió forintig kapja készpénzben, és csak az azon felüli részt kell állampapírban megkapniuk. Köszönöm szépen. (Tóth Imre és Ivanics Ferenc tapsol.)