Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 20 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2532 erőforrások bevonását tudjuk elérni, amelyek ezt a költségvetést gyakorlatilag bővítik, és annak a feltételrendszernek is megfelelnek, amit itt valamennyien közösen, az ország érdekében, az eddig i felszólalásokban is megfogalmaztunk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Ivanics Ferencnek, aki kétperces felszólalásra jelentkezett. Öné a szó. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy rövid mondat erejéig szeretném igénybe venni a türelmüket. Én örülök annak, hogy Kis Zoltán államtitkárként is elismerte azt, hogy a 2003. évi költségvetés tulajdonképpen az államháztart ás egyensúlyának a visszaállítására tesz kísérletet - amit felborítottak a nyáron, azt bizony egy évbe telik helyretenni. Az elmúlt években tavasszal mindig azzal jöttek az akkori ellenzéki képviselők, hogy bizony pótköltségvetés kell, mert mi lesz az álla mháztartással. Év végére kiderült, hogy semmi gond nincsen az államháztartással, csak valahogy nem bíztak meg a kormánypártokban. Jelen pillanatban pedig azt láthatjuk, hogy benyújtottak egy költségvetésmódosítást a nyáron, most pedig egy olyan költségvet éssel rukkoltak elő, amiben az önkormányzatok kimondottan rossz helyzetbe lesznek hozva, de bármelyik célt nézzük, előttem van egy összesítés a területpolitikai kiadásokról (Felmutatja.) , itt is csökkenés látható. Nem tudom, milyen elköltött pénzekről besz élnek akkor, amikor az előbb hallhattuk, hogy a turisztikára fordított pénz is 28 milliárdról 19re lett levéve - ezt nem az ellenzék vette le, ezt a kormánypártok vették le. Sajnos, ez a helyzet, nem tudjuk, nem látjuk, hol van pénz. A pénzügyminiszter úr azt ígérte, hogy takarékos költségvetés lesz. Ezt láthatjuk, ha kinyitjuk a könyveket, hogy bizony takarékos a költségvetés, csak sajnos az előirányzatok csoportosításában takarékos, mert nagyon sok mindent összevontak, így az ellenzéki képviselők valójáb an nem láthatják - és ebben el kell fogadnunk az ÁSZ véleményét is , hogy pontosan mire is fordítódik az a kevés összeg, amit önök a különböző előirányzatokra tettek. Köszönöm. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Keller látja. - Taps az ellenzéki pártok pa dsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Folytatjuk a felszólalások sorát. Lezsák Sándor képviselő úr következik, MDFfrakció. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A költségvetéssel kapcsol atban a természet védelméről, valamint a DunaTisza közi homokhátság szükséges vízpótlásáról fogok beszélni. A Tisza menti választókerületem lakóit mind közvetlenül, mind áttételesen, például az idegenforgalom visszaesése miatt hátrányosan érintette a két évvel ezelőtti cianidszennyeződés, a tömeges halpusztulás és ennek a következményei. Sokan akkor döbbentek rá a környezetvédelmi előírások fontosságára, és azóta érezhetően javult az emberek természetet védelmező magatartása, növekedett az igény a gyönyörű természeti környezet, a halállomány és a vadállomány fokozott védelme iránt. Most már jóval kevesebb megértéssel találkoznak az orvvadászok és az orvhalászok, mint korábban. Nincs megélhetési bűnöző, csak bűnöző van, és a halak, a vadak védelme nem lehet pusztán társadalmi feladat. E védelem hatékonyságának a javítása érdekében szükséges növelni a halőrök, a vadőrök létszámát, javítani kell a felszereltségükön, emelni kell a jövedelmüket, védeni kell őket a bűnözőkkel szembeni, gyakran egyenlőtlen küzdelem ben is.