Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Harrach Péter):
2413 tárca a járulékfizetők körének nagymértékű kiterjesztésére készül, azaz olyanokat is kötelez majd járulékfizetésre, akik eddig ez al ól mentesek voltak. A megyében élők között időnként lábra kap a rémhír, hogy előbbutóbb itt már a kutakat is meg fogják adóztatni, és emiatt én is kissé gyanakodva olvastam el a törvényjavaslat 21. számú mellékletét, ami a vízkészletjárulék nagyarányú eme lésének részleteit tartalmazza. (18.40) Maga a melléklet nem utal az 1995. évi, a vízgazdálkodásról szóló LVII. törvény megváltoztatására, és a fejezeti indoklás sem utal a vízkészletjárulék kiszámításáról szóló 43/1999. számú közlekedési és vízügyi minisz teri rendelet megváltoztatásának a szándékára sem, ami alapján remélni merem, hogy a bevételi előirányzat nagymértékű növekedése mögött nem áll a járulékfizetők körének szándékolt kiterjesztése. Ennyit szerettem volna röviden elmondani. Főleg a mozgássérül tekkel és a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban számomra - tegnap el is mondtam nagyon röviden - biztató volt Béki Gabriella megszólalása, mert abban éreztem azt a felelősséget, amit, úgy gondolom, itt az ellenzéki pártok szinte minden képviselője megfogalmaz ott a költségvetéssel kapcsolatban. Nagyon bízom abban, hogy azok a törvénymódosító javaslatok, amelyek innen származnak, meghallgatásra fognak találni a tárcánál. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Az elhangzottakra kíván reagálni Göncz Kinga államtitkár asszony. Öné a szó. DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Urak! Szeretném megköszönni Lezsák képviselő úr hozzászólását, il letve kiegészítéseit, kérdéseit a költségvetéshez. Ez valóban más struktúrában készült, mint az előző évek költségvetése, és emiatt nehéz összevetni. Én csak egypár dologban szeretném megnyugtatni. Nyilván, ha összevetjük a költségvetést a hamarosan a Ház elé kerülő szociális törvénnyel, akkor talán könnyebben látható, hogy közel sem arról van szó, hogy csökkennének ezek a támogatások. Kifejezetten a fogyatékosokra vonatkozó támogatások esetében egy jogkiterjesztés fog történni. Említette képviselő úr a moz gássérültek támogatását. Egy régi kérésük fog megvalósulni, ami arra vonatkozik, hogy az eszközhasználathoz ne legyen kötve a fogyatékossági támogatás, ami be is épülne most a szociális törvénybe. Csak azért kötöm össze a kettőt, mert ezek most összefüggne k egy oldalról. Más oldalról, a támogató szolgálatok, amelyek az utóbbi időben indultak el, és nagyon jól működtek, változatlanul a központi költségvetésből fogják kapni a finanszírozásukat, tehát ez nem terhelődik rá az önkormányzatokra, mert azt gondoltu k, nagyon fontos lenne, hogy ennek a minősége megmaradjon és folytatódjon. Hasonlót tudok mondani a hajléktalanok ellátásával kapcsolatban. Itt örököltünk egy nagyon nehéz helyzetet. Sokkal inkább emelni szeretnénk azokat a támogatásokat, amik erre a terül etre vonatkoznak. Csak mondanám, hogy most fog kinevezésre kerülni a minisztériumban egy miniszteri biztos, kifejezetten erre a területre, hogy újragondoljuk az ellátást, és leginkább a kivezető utakat. Tehát végleg nem arról van szó, hogy csökkenteni szer etnénk az ellátásokat, hanem sokkal inkább részben átstrukturálni, részben növelni az erre a területre költött összegeket is. Ugyanez igaz a falugondnoki hálózatra, a tanyagondnoki hálózatra; oda fog most kerülni egy csomó jármű is a tervek szerint. Tudjuk , hogy nagyon nehéz helyzetben vannak a tanyán lakók, szállítások miatt, bejárások miatt és mindenféle egyéb szempontból. Többékevésbé ugyanez a helyzet - közben túlléptem az időmet is - az... ELNÖK (Harrach Péter) :