Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - Személyi ügy: - A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DEMETER ERVIN, a nemzetbiztonsági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1857 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megvárom, amíg az elnökcserére sor kerül. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Nagyon röviden szeretném ism ertetni a nemzetbiztonsági bizottság előtt a tegnapi nap lefolytatott vitát, hiszen a feladatkörből eredően minket elsősorban a terrorizmussal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségekre vonatkozó szabálymódosítások foglalkoztattak, és ebben azt kell mondanom , hogy az ellenzéki nyilatkozatok is úgy hangzottak, hogy természetesen a nemzetközi kötelezettségből ránk háruló feladatokat teljesíteni kívánjuk. Amiben vita volt, az természetesen a legnagyobb izgalmat kiváltó kérdés, a kábítószerrel kapcsolatos álláspo nt, amiben elsősorban azért döntöttünk úgy 6:5 arányban, hogy általános vitára alkalmasnak minősítjük a tervezetet, mert ha ez egy ennyire komoly vitát kiváltó kérdés, akkor itt az Országgyűlés előtt vitatkozzunk, itt ütközzenek meg azok a nézetek, amelyek kel a kormánypárti képviselők 6:5 arányban egyetértettek; felülvizsgálatra szorul a büntető törvénykönyv. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (16.20) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Dávid Gyulának, a nemzetbiztonsági bizottság előadójának. (Dávid Gyula: Már elmondtam.) Ő már volt - akkor nem adom meg. Megadom a szót Demeter Ervinnek, aki a kisebbségi véleményt képviseli. DEMETER ERVIN , a nemzetbiztonsági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szé pen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzetbiztonsági bizottság november 11ei ülésén tárgyalta meg a büntető jogszabályok és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A bizottsági vita során nem a teljes törvényja vaslattal, hanem annak csak azzal a szeletével foglalkoztunk, amiről úgy ítélte meg a nemzetbiztonsági bizottság, hogy a feladatkörébe tartozik, nevezetesen a terrorizmus, a terrorcselekmények megítélésével, illetve a hozzá kapcsolódó kábítószerfogyasztás és forgalmazás kérdéskörével. Tudatosan kezeltük együtt ezt a két kérdést, mert úgy ítéltük meg - és most is úgy ítéljük meg , hogy összetartoznak. Azért tartoznak össze, mert a kialakult, elég szomorú nemzetközi gyakorlat szerint nagyon sok esetben a t errorizmus, a terrorcselekmények finanszírozásának anyagi hátterét kábítószertermeléssel, készítéssel és ennek a kereskedelmével teremtik meg, ezért azt a fontos törekvést kívánjuk erősíteni, hogy a terrorcselekmények meggátolásakor annak anyagi bázisát is rombolni illendő, és a büntető jogszabályokkal ezeket is jelentősen szankcionálni érdemes. Éppen ezért nem értettünk egyet a javaslattal, mert a jelenlegi törvényjavaslat enyhít a kialakult szabályozáson, enyhíti a büntetési tételeket, s nemcsak a fogya sztókkal, hanem a forgalmazókkal szemben is; enyhíti a büntető tételeket azokkal szemben, akik kábítószert előállítanak, megszereznek, tartanak és azzal kereskednek. Engedjék meg, hogy néhány példát konkrétan is megemlítsek. A jelenleg hatályos szabályozás szerint aki ma jelentős mennyiségű kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, kivisz, átvisz, 5től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható; ez a jövőben az előttünk fekvő előterjesztés szerint 5től 10 évre csökken, tehát en yhül a megítélés a szállítói magatartás esetében is. Aki mai jelentős mennyiségű kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, kereskedik, az 5től 15 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható; a jövőben 5től 15 évig, tehát itt is enyhül a bünte tés. Aki ma csekély mennyiségű kábítószert, kábítószerfüggő személy felhasználásával, hivatalos személyként fegyveres erők objektumában forgalomba hoz, azzal kereskedik, 5től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható; ez a jövőben 3 esztendőre mérséklő dik. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy ítéltük meg, hogy ez a tendencia teljesen helytelen. Ma, amikor a terrorizmus elleni küzdelem kiemelt célként szerepel, és - mint az előterjesztő miniszter úr említette - a terrorizmus elleni küzdelem aktualitását és szi gorítását az idő hozta magával, akkor úgy gondoljuk,