Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 30 (29. szám) - A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
1490 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bár vezérszónokot nem állítottunk, de mindenképpen van véleményünk a törvényjavaslat ról. Annak ellenére van még mondandóm, hogy Kiss Elemér miniszter úr részletes előterjesztést adott, és Wiener György is egy alapos, tanulságos elemzést szolgáltatott itt, és annak ellenére van még talán hozzáfűznivalóm, hogy Mikes Éva képviselőtársam érde mi hozzászólásával, minden mondatával, következtetésével egyetértek, és több olyan kérdést kihúztam, amit magunk is feltettünk volna. Nagyon röviden idézem fel, hogy ennek a törvényjavaslatnak az előzménye a XI. sorszámot viselő törvény, amely 120 napos ha táridőt szabott a miniszterek feladat- és hatáskörének változásából fakadó törvényelőterjesztés benyújtására. Azt Márfai képviselőtársamhoz hasonlóan én is magától értetődőnek és természetesnek tekintem, hogy a parlamenti választások révén hatalomra kerül t pártkoalíció a kormányzati struktúrát a maguk elképzelései, a maguk ízlése szerint alakítják ki, sőt azt is a koalíciós politikai egyeztetés szükséges velejárójának érzem, ha a politikai pártok bevallottan nem a maguk elképzelése szerinti kormányzati str uktúrát alakítanák ki, hanem csupán a koalíciós kényszerből fakadó kompromisszumkötések tükröződnének a minisztériumok feladataiban. Ezt az elmúlt tizenkét esztendőben bizony megéltük ilyenolyan formában valamennyien. A kormányzati struktúra kialakítása é s az egyes miniszterek feladat- és hatásköre elkerülhetetlenül magán viseli a koalíciókötés érdekeit, és kevésbé függ a gördülékeny és hatékony kormányzás közigazgatáselméleti szempontjaitól; ennek függvényében kell értékelni az előttünk lévő törvényjavas latot. Nekem is máig a fülemben cseng a mai kormánypártok 1998. évi aggodalma, amikor azt állították, hogy micsoda erős hatalomközpontosítást hoztak létre a Miniszterelnöki Hivatalban, és mekkora nagy bürokratikus apparátus alakul majd ki. Nos, ezekhez az aggodalmakhoz mérve most további feladat- és hatáskörökkel rendelkezik a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úr. (12.00) Azt csak üdvözölni tudom, hogy megvalósult a területfejlesztés egységes irányítása, mert korábban a Földművelésügyi és Vidékfejl esztési Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal rivalizált ezen a területen, ami többször bizony bénultságot vagy egymásnak ellentmondó utasításokat eredményezett, és ennek a következményeit megéreztük a választókerületben. Az számomra továbbra is kérdés , hogy miért éppen a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hatáskörébe tartozik ez a hatalmas feladatkör. Egyébként a törvény amúgy is a miniszteri hatáskörök megváltozása közül leggyakrabban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter hatáskörváltozás át említi, megszámoltuk: összesen harmincnégyszer. Csak összehasonlításképpen említem, hogy az építőipar irányításával és a lakáspolitikával bővült belügyminiszteri feladatkör említése a törvényben csak fele ennyi. Nos, az említett harmincnégy esetből mind össze négy esetben történt feladat- és hatáskörleadás a Miniszterelnöki Hivataltól az informatikai és hírközlési miniszter javára, a többi harminc esetben tovább növekedett a kancelláriai intézmény közigazgatáson belül képviselt hatás- és feladatköre, és e zzel természetesen rendkívül megnövekedett a felelőssége a kormányon belül. A Magyar Demokrata Fórum korábban is fájlalta - s ennek Balsai István frakcióvezető úr hangot is adott , hogy a hazai polgári közigazgatás történetében először nincs közlekedési m iniszter a kormányban. Erre a mostoha kezelésre nemzetközileg is kevés példa van, hiszen más országok közigazgatási struktúrájában is állandó szereplő a közlekedési miniszter. Nos, ez a törvénytervezet mindössze egy, azaz egy esetben említi a közlekedési m iniszter volt hatáskörét. Úgy tűnik, változatlanul idegenkedik ettől a megkerülhetetlen feladattól a kormányzat, vagy más néven nevezi ezt a feladatkört. Végül hadd jegyezzem meg, hogy sok más, mostanában előterjesztett törvényjavaslathoz hasonlóan ebbe a törvénybe is belegyömöszölt az előterjesztő véleményem szerint nem ide való, nem is a címhez illeszkedő törvénymódosító szándékot. Csak egy példát említek: ugyan mi köze van a miniszterek feladat- és hatáskörváltozásának ahhoz a módosításhoz, hogy "a gimná ziumban folyó