Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 10 (17. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
135 Nem véletlenül utaltam a családi indíttatá sra. Mert most, ha már arról beszélnek, hogy hogyan viszonyul a jobboldal, a polgári társadalom Nagy Imréhez, akkor azért egyszer már hadd mondjuk el mi is, akik polgári származásúak vagyunk, akik ehhez a társadalomhoz tartoztunk. Az én családomban Nagy Im re nevét mindig is összekötötték, már 1953tól kezdve, a kitelepítések megszüntetésével, az internálások megszüntetésével, a csengőfrász megszüntetésével, egyáltalán a kommunista rendszer ’49től ’53ig terjedő, elviselhetetlenül terrorista formájának megs züntetésével. És igenis a polgári társadalom Magyarországon úgy élte meg, hogy ezt az embert ezért szerette. Tudta, hogy kommunista, tudta, hogy nem úgy gondolkozik, mint ő, de a szemléletében, a gondolkodásmódjában élesen megkülönböztette az összes többi kommunistától. Ez már ’5354ben így volt. Mert Nagy Imrétől kaptuk mi, a polgári társadalom az első tisztességes emberi szót. Nagy Imre mondta ki 1954ben a Népfront kongresszusán, hogy kilenc és félmillió magyar szíve együtt dobban. Meg is támadták érte Moszkvában, hogy nacionalista meg kispolgári. Mert ő is azt mondta, hogy hazánk legyen bokréta a földön - egy ilyen képletes hasonlatot mondott; elnézést, ha most a késői órán talán nem idézem pontosan. Nem akarok én ezzel a kérdéssel többet foglalkozni, d e kérem, higgyék el, hogy nekünk Nagy Imre a maga tiszta értékeivel, életútjával, ami persze egy irány volt - még erre majd mindjárt külön kitérek , mély tiszteletet ébresztett, és igenis számunkra nem kérdéses az ő nagyságának az elismerése. Annál is ink ább, mert azt is nézni kell egy emberi és egy politikai pályafutásban, hogy valaki honnan indul és hová jut. Ezt azért mondom el, mert tessék azt az olcsó érvelést most már mellőzni, hogy nekünk Nagy Imre személyével lenne valami bajunk, legyen szó akár er ről az országgyűlési határozatról, akár más, az 1956os forradalom és szabadságharc eszmei örökségéről és az ezzel kapcsolatos kérdéseknek a megítéléséről. Alapvetően hamisak és alapvetően sértőek is ilyen feltételezések és ilyen állítások a mi irányunkban . Ez az egyik, amit itt feltétlenül el akartam mondani. A másik pedig, elnézést, egy kis jogászkodás lesz, mert szeretném megmagyarázni, hogy nekem bizonyos politikai, itt elhangzott érveken túl - sokféle volt, nem akarok ebbe részletesen belemenni - jogás zilag mi a bajom ezzel az országgyűlési határozati javaslattal. (19.30) Egyszer már egyébként belekezdtem egy kétpercesben, és elmondtam, hogy a Házszabály egyszerűen rendelkezik arról, hogy a parlament az ünnepségeit hogyan tartsa é s szervezze meg. Rugalmasan határozza meg, nem sorol föl eseményeket, nem sorol fel konkrét dátumokat, hanem egyszerűen általánosságban arról szól, hogy a házbizottságnak kell erről intézkednie. És én azt mondom, hogy ez minden ünneplésre méltó alkalomra m egfelelő, elegendő, rugalmas, kellő és jó szabály. Nem kell ezt tovább cifrázni, nem kell keresgélni, nem kell leltárba venni, hogy milyen évfordulókról lehet szó, mert lehetnek sokfélék, lehetnek visszatérőek, lehetnek egyediek; például a millennium, emlé kezzenek vissza, 2000. január 1jén itt voltunk délután, és itt ünnepeltük meg a magyar államiság ezeréves évfordulóját. Más ilyen egyedi ünnepeket is lehet mondani: a forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján az Országgyűlés 1998. március 15én itt kü lön egy ünnepi emlékülést tartott. Tehát megvan ennek a maga liturgiája, megvan ennek a maga szokásrendszere, mindenféle országgyűlési határozat nélkül is. És működik, soha nem volt ezzel probléma. Sok mindenben nem tudott ez a parlament megállapodásra jut ni, de azért abban, hogy hogyan tartson meg ilyen ünnepeket, abban mindig. Ezért gondolom tehát, hogy ez egy fölösleges határozat. Nem azért mondom, mert Nagy Imrével van bajom - nevetséges ez a feltételezés. Azért mondom, mert ez egy fölösleges határozat. És én most nem foglalkozom azzal, hogy önök ezt miért terjesztették elő, itt sok politikai vélemény elhangzott; én most másról szeretnék szólni, más elemet szeretnék ebbe a vitába belevinni, ezen kívül. Tehát ez egyszerűen fölösleges.
