Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 24 (27. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz):
1300 ígérték - idézem , normatív pénzügyi támogatással biztosítjuk, hogy a pedagógusok rendszeres lehetőséget kapjanak szakmai ismereteik megújítá sára, feltöltődésre. Ám a szabad demokrata oktatási miniszter, aki rendszeresen szembemegy a kormányprogrammal, ezúttal is más elgondolás szerint dolgozik, amit nyilván a pénzügyminiszter is melegen üdvözöl. Nézzük, mit nyilatkozott Magyar Bálint! Az MTIb en megjelent hír szerint szeptember 26án Szolnokon nagy hibának minősítette, hogy az 1998as egy főre eső 22 ezer forintos képzési keretet a polgári kormány 2002re 14 ezer forint körülire csökkentette. Majd a tőle megszokott következetességgel így folyta tta: 2003ban a továbbképzés támogatására közvetlenül nem lesz mód, mert a pedagógusok béremelése sok pénzt elvitt, ám ha a jövő évi adótörvényt elfogadjuk, akkor a felnőttképzés költségeinek 30 százaléka 60 ezer forintig leírható az adóból, és ez a tanáro kra is vonatkozik. Megállapíthatjuk, hogy a kormány megint megszegi az ígéretét. Mert mit jelent ebben az összefüggésben az, hogy a pedagógus leírhatja a képzési díj 30 százalékát? Azt jelenti, hogy amikor épp neki azt az iskolai ütemterv előírja, megelőle gezi a képzési díj teljes összegét a választott képzésre. Ha nem kényszerül egy adott képzés választására, akkor az anyagi lehetőségei is beleszólnak abba, hogy olcsóbb vagy drágább, igényesebb vagy szakmailag kevésbé nívós képzést választe. Könnyű megjós olni, hogy a szociálisan nehezebb helyzetben lévők fogják az olcsóbb képzéseket választani. Így fest a szociálisan érzékeny baloldal szegénységpártisága. Ezzel szemben a Fidesz nem a szegénység állapotát pártolja, hanem a szegényebbek felemelkedését, legye n szó anyagi felemelkedésről vagy a tudáshoz való hozzáférésről. A törvénymódosítás azt is jelenti, hogy ha a Magyar Bálint oktatási miniszter által kevesellt továbbképzési normatíva már nem lesz, akkor nem is fókuszálható azokra, akik épp képzésben veszne k részt. Ezután kiki a saját továbbképzéséért áll helyt anyagilag. Akinek ez nehézséget jelent, például egy hiteltörlesztés vagy egyéb miatt, az az állásával játszik. Tömeges gond lesz, hogy a pedagógusoknak az iskola szakos ellátása érdekében kell diplom át szereznie, mert az intézmény így tudja a korszerű tudást közvetíteni, például a médiaismeretet, társadalomismeretet, etikát. Mi lesz ezeknek az anyagi fedezete? A továbbképzés költségét a törvényjavaslat szerint a pedagógus 60 ezer forint erejéig írhatj a jóvá. Igen ám, de ez a 60 ezer forint szolgál fedezetül arra is, hogy a pedagógus számítógépet vásároljon, lízingeljen. A politika nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a kormány megszünteti a pedagógusok számára eddig meglévő pályázati lehetőséget sz ámítógépek szerzésére, miközben informatikai kultúrát, elektronikus oktatócsomagokat akar bevinni az iskolába. Összegezve, a kormány minden tervét, szándékát egybevetve: a pedagógusképzés területén arra számítunk, hogy a kormány a pedagógusokat nemhogy tám ogatná, ezután már a pénztárcájában fog turkálni, és nem akarja folytatni a pedagógusok informatikai eszközellátásának programját sem. A Fidesz az adótörvény módosításához és majdan a költségvetési törvényhez olyan javaslatokat nyújtott, illetve nyújt be, amellyel megkísérli csökkenteni azokat a károkat, amelyeket a baloldal a pedagógusoknak és rajtuk keresztül az oktatásnak okoz. Ezért javasoljuk a leírható összeg emelését, a továbbképzés áfájának csökkentését és a továbbképzési normatíva megtartását. Kösz önöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm, képviselő úr. Írásban előre jelentkezett Bóka István képviselő úr a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szót ötperces időkeretben. DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ajánlás 1920. pontjához, illetve az ajánlás 161. pontjához szeretnék hozzányúlni, amely egyben Lasztovicza képviselőtársammal közös képviselői módosító indítványunk. De mielőtt ehhez a két mó dosító indítványhoz az észrevételeimet megtenném, hadd idézzek a kormányprogram turizmus fejezetéből, amely turizmus fejezet elég