Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 3 (25. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Merre tart Magyarország?" című politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
1060 Tisztelt Képviselőtársam! A kérdést, amit ön föltett és amit kérdezett és az ön által elmondottakat követően arra az elhatározásra jutottam, hogy az ön szájából az igaz szó is hazugnak tűnik. Ennek bizonyítására szeretném önnel ismertetni, biztosan találkozott vele, a Népszabadságban nemrég megjelent azon cikket, amely arról szól, hogy a pénzügyi tárca előző vezetése majdnem teljesen kiürítette az első választási forduló és a kormányváltás között az 1,2 milliárdos állami beruházási intervenciós keretet. Ehhez egy térképet is készített a Népszabadság, hogy mely területek milyen összegű támogatást kaptak. (Felmutatja.) Nem tudom, hogy ön jó érzéssel gondole vissza, tisztelt képviselőtársam, arra, hogy például Mezőkövesd, az ön körzete 174,2 millió forintban részesült különböző támogatások formájában, ug yanakkor a szomszéd megye szomszéd települései, amelyek ugyanúgy rá lettek volna szorulva ezekre a támogatásokra, de nem az ön választókörzetébe tartoztak, bizony nem kaptak semmit, és a 3200 önkormányzat nagy többsége sajnos most azért van olyan helyzetbe n, hogy a 80 százaléka önhibáján kívül támogatásra szorul, mert az előző ciklusban erre tartottunk. Én nagyon örülök annak, hogy a kormányváltást követően nem ilyen irányba tartunk. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK ( Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Tállai Andrásnak adom meg a szót, Fideszfrakció. TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Polgármester úr, ön téved, én önt nagyon jól ismerem. Barátaim, ismerőseim elmondják, hogy hogyan irányítja ön a települést Füzes abonyban. Meglepő egyébként, hogy egy politikai vitában, amelynek az a kérdése, hogy merre tart Magyarország, és én föltettem itt legalább 1520 kérdést, hogy merre tart ez az ország, és mögé tényeket raktam, ön nem azzal foglalkozik, hogy egy kérdésre meg válaszoljon, hanem visszatekint a múltba, és mintegy 170 millió forintot sajnál egy várostól, egy város fejlesztésétől. Azt szeretném önnek elmondani, hogy erre a lehetőségre mintegy 80 önkormányzat adta be a pályázatát. Négy önkormányzaté sajnos formai és tartalmi okok miatt nem felelt meg, és 76 önkormányzat részesült támogatásban, és teljesen mindegy, hogy szocialista vagy fideszes, jobboldali vagy baloldali vezetésű. Én sajnos az ön kérelmével, az ön pályázatával nem találkoztam. Bízom benne, ez nem azt jelenti, hogy az ön városának, Füzesabonynak nincsenek fejlesztési elképzelései - bár hallani olyanokat is, de feltételezem, hogy azok rosszindulatú vélemények. Jártam abban a térségben, ott nekem egyetlenegy problémát vetettek föl, mégpedig Kálban bizony os ivóvízellátási problémákat, és arra kértek ebből az összegből. Tehát abban a térségben, az ön választókörzetében igenis a problémafelvetésre ugyanúgy részesültek támogatásban, mint az ország bármely pontján, legyen az mentőállomás vagy legyen az bármi. Mondja meg őszintén, hogy 80 pályázatból, még egyszer mondom, ami megfelelt tartalmilag ezeknek, 76 kapta meg ezt a támogatást! Bízom benne, hogy Füzesabonynak is lesz majd fejlesztési elképzelése, és akkor ilyen forrásokban tud majd részesülni. (Gulyás L ászló: Háromszor utasították el a pályázatunkat!) Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Folytatjuk az előre jelentkezett képviselők felszólalását. Révész Máriuszé a szó, Fideszfrakció. RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Merre tart ma Magyarország? - ez a kérdés, és az oktatás szempontjából ez különösen fontos, hiszen a jövő szempontjából kulcsszerepe van az oktatásnak. Fontos, hogy hosszú távon kiszámítható legyen az oktatáspolitika Magyarországon. Nyugalma t és kiszámíthatóságot várnak az oktatásban dolgozó pedagógusok, az ott tanuló diákok és a szülők egyaránt.