Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 3 (25. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Merre tart Magyarország?" című politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP):
1059 ismertetné Tállai úr ezt a szakmát, akkor a saját hangomat is hallhatnám, és esetleg figyelné a más mondanivalóját, és nemcsak a sajátját. A nemzeti fejlesztési terv összegzi tulajdonképpen azt az öt fő terü letet, amelyek a nemzet felemelkedését szolgálják. Az egyik természetesen a humán erőforrások fejlesztése, aminek döntő tényezője az oktatás, a képzés, a továbbképzés, az átképzés, a munkába való visszajuttatás, mindaz, ami az embert igazán emberré teszi. Itt jelennek meg azok a szociális támogatások is, amelyek az elesetteket is megfelelő módon helyzetbe hozzák. Ebben a programban a második fő elem a gazdaságfejlesztés, a versenyképesség növelése. Itt megjelennek a kis- és középvállalkozók, a beruházásöszt önzés, természetszerűleg az idegenforgalom és más olyan tényezők, amelyek a gazdaság fejlődése szempontjából fontosak. De ki kéne emelnem a kutatásfejlesztés tevékenységét, amely soha még Magyarországon olyan súllyal nem szerepelt, mint ahogy ez most várh atóan a gazdasági tárca terveiben megjelenik. A harmadik fő terület - még mindig a gazdaság élénkítésénél - az agrárium és a vidékfejlesztés, amely nagyon sok választ fog adni a kistérségek elmaradottságára, amely megpróbálja szolgáltatással, infrastruktúr ával ellátni a vidéki térségeket, amelyeknek sajnos eddig híján voltak. Kiemelkedő programeleme, azt gondolom, magától értetődően, az infrastruktúra fejlesztése, amely a környezetvédelem és a közlekedés különböző tevékenységeit foglalja össze. É s mindennek alapjául szolgál a regionális fejlesztés, a kohézió, a felzárkóztatás. Ehhez tudni kell mindenkinek, hogy az előző négy évben gyakorlatilag 2,9ről 3,3szorosára nőtt a régiók közötti fejlettségbeli különbség. Soha nem látott mértékben nőtt az elmaradottság és a különbség Magyarországon a két kategória között. Hihetetlen hiba volt ezzel a fejlesztési tervvel nem foglalkozni, hanem csak részelemeit elkészíteni, hiszen pontosan az egyes tényezők közötti kohézió, a közöttük lévő kölcsönhatás képes a hosszú távú utat meghatározni. És persze mindezt úgy csináljuk, hogy az előző száznapos programot is figyelembe vesszük. Senecának van az a híres mondása, hogy az első lépés megtételekor nem annak a hossza, hanem az iránya a fontos. Az első száz napban é s a következő száz napban azt a két lépést tette meg a kormány, amit az előbb elmondott, nagyon hosszú távú célok érdekében kellett hogy megtegyen. Azt hiszem, hogy mindenkinek, aki ma Magyarországon józan ésszel gondolkodik a nemzet felemelkedésén, egyetl enegy dolog juthat csak eszébe, hogy ezt együtt, közösen kell megtennünk, és ezt a bizonyos kulturális és gazdasági fejlődést, amit az Európai Unió identitásunk megtartása és erősödése mellett szolgálhat, amit a csatlakozással el akarunk érni, csak együtte sen tehetjük meg. (11.50) Szubjektív véleményem az, hogy ha azt kérdezzük, merre tart az ország, arra tart az ország, amerre mi együtt akarjuk. Ha ezt szétszakítjuk, ez az ország szét fog esni. Ezért olyan vitának nincs helye, ami ebben tényleg alacsony sz ínvonalon, mértéken alul a másik mocskolódásával foglalkozik, hanem egyetlenegynek lehet csak helye, ami fölkéri a másik partnert arra, hogy ebben a folyamatban együttesen és közösen dolgozzunk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Gulyás László képviselő úr, MSZP. Öné a szó. GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tállai képviselőtársam előbbi hozzászólása készt etett arra, hogy megszólaljak. Ő lehet, hogy engem nem ismer, én ismerem Tállai képviselő urat, szomszédos településen élünk, én polgármesterként, ő az elmúlt ciklusban államtitkárként a Pénzügyminisztériumban.