Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ISÉPY TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
84 volt az első csatáknak a hősi korszaka, és ennek egyik tétje volt az ítélőtábla vagy az ítélőtáblák létrehozása. A történet érdekessége, hogy akkori és mostani ellenzékként elvileg soha és most sem ellenezzük a négyszint ű bírósági rendszer és az ítélőtábla létrehozását, csak válasszuk ketté a kétharmados többséget igénylő intézmény létrehozását és azt, hogy az intézményen belül hányat hozok létre, ami egyszerű többséget igényel. Mert az ítélőtábla létrehozása valóban egy célszerűbb munkamegosztást biztosított volna a helyi és a megyei bíróságok között, és csökkentette volna a Legfelsőbb Bíróság egyre növekvő munkaterhét, és az életszerűségre, az általunk akkor ismert ügyforgalmi adatokra hivatkozó szempontjaink csupán a "m ikor, hol és hány" kérdésére korlátozódtak. Bátorkodtunk említeni, hogy csak a bolond ember húz fel negyedik emeletet, amikor a harmadik emelet is beázik, és időnként a tűzoltókat kell kihívni, hogy a pincéből ugyan szivattyúzzák már ki a vizet. Tehát elős zör erősítsük inkább a helyi és megyei bíróságokat, és utána döntsünk a negyedik emeletről, és ne hozzunk létre soha egy alulfoglalkoztatott bíróságot. Az egyenlőtlen küzdelem eredményeként azonban megszületett - többes számot használóan - az ítélőtáblákró l rendelkező alkotmánymódosítás, ugyanígy ezt követte természetesen a bírósági szervezeti törvény ilyen tartalmú módosítása, és utána megszületett az 1999. január 1jétől három, 2003. január 1jétől pedig további két ítélőtáblának a létrehozását tartalmazó törvény. Az 1998as kormányváltáskor tehát az említett rendelkezések alapján egy olyan helyzettel szembesültünk, hogy 1999. január 1jétől bármilyen ügyforgalmi vagy célszerűségi adattal alátámasztottan vagy eljárásjogi szemponttal indokoltan három ítélőt áblát kellene működtetni, tehát az élet nyersen felvetette a jogszabály által akkor már értelmetlenül eldöntött "hol, mikor és hány" kérdését. Ilyen előzmények mellett került sor 1998ban a második csatára, amikor a polgári kormány benyújtotta az igazságsz olgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosítása, valamint ennek keretén belül az ítélőtáblák felállításának elhalasztása iránti törvényjavaslatot és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatot. A határozati javaslatban foglaltaknak megfele lően elengedhetetlenül szükségesnek tartottuk az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész bevonásával annak vizsgálatát, hogy az ítélőtáblák, valamint a fellebbviteli főügyészségek felállításának személyi és tárgyi feltételei mikor állnak b e, milyen határidővel és milyen módon biztosíthatók, mert az 1997ben elfogadott törvényeknél, ha vissza tetszenek keresni, ezzel kapcsolatban semmilyen háttéradat nem állt rendelkezésre. A vita eredményeként született meg az ítélőtáblák felállításának elh alasztásáról döntő törvény, és az Országgyűlés elfogadta az előbb idézett tartalommal az országgyűlési határozati javaslatot. (16.20) Az országgyűlési határozatban megjelölt vizsgálatok elvégzése után következett a harmadik csata, a harmadik felvonás. Enne k eredményeként került sor az 1999. évi CX. törvény elfogadására, amely Budapest székhellyel és országos illetékességgel 2003tól egyetlen ítélőtábla felállítását rendelte el. A vitában az akkori ellenzék - a mostani kormánykoalíció - természetesen védte a z 1997ben felvett mundér becsületét. Magatartásuk miatt az ésszerű alkotmánymódosítás szóba sem jöhetett, és így a kormány a polgárok érdekében rákényszerült egy valóban, általunk is tudottan alkotmányellenes, de életszerű és célszerű megoldásra. Tessék m ár az ügyforgalmi adatokat megnézni - akármilyen unalmas így négyöt óra tájban ügyforgalmi adatok ismertetése. Az 1998as ügyforgalmi adatok szerint ugyanis az ítélőtábláknak 6837 polgári és 3843 büntető fellebbezési üggyel kellett volna foglalkoznia. Ha ezt elosztanánk a korábban tervezett öt ítélőtáblára, akkor - hogy tovább szórakoztassam önöket a számokkal - Budapestre valóban 5419, Debrecenre 1832, Győrre 1147, Pécsre 1215, míg Szegedre 1067 ügy került volna. Az ugyancsak rendelkezésre álló háttéranya g szerint a táblabíróságok kialakítása, tárgyi feltételeinek biztosítása összesen 4 milliárd 5 millió forintba került volna. Az Alkotmánybíróság azonban, a képviselőtársaim által is ismert határozatával - és természetesen mi is tudtuk, hogy
