Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 3 (14. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
758 Tehát sokan vagyunk, akik, hogy úgy mondjam, tisztességből küzdünk és küzdöttünk az elmúlt időszakban is, megtartottuk az állattartó telepeket, akkor is, amikor a közgazdasági viszonyok valóban azt mutatták, hogy nem érdemes csinálni. De ebbe születtünk, ez a szakmánk, ez a foglalkozásunk, mi már nem leszünk cukrászok vagy más tevékenységre nem fogunk váltani, ezért becsületből is csináljuk, jó néhány magángazdával együtt, aki ugyanúgy küszködik, mint mi. Kös zönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Pap Jánosnak, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőjének. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt g ondolom, a módosítás magától értetődő. Nem is értem, hogy szakmai kérdésekben miért tudunk ilyen hosszan vitatkozni. Talán azért, tisztelt államtitkár úr, mert nem kell ahhoz a Nemzeti Földalapba tartozzon az erdő, hogy az i), c) és l) pontok szerint földe t lehessen adni annak, aki erdőt szeretne telepíteni. "Művelésiágváltás támogatása - önök írják , nemzeti erdőtelepítési programban foglaltak végrehajtása." Nem kell bele az erdő, higgye el nekem! Nem szeretnénk állami tulajdonból kivenni az erdőt. Nem k ell, nem fér bele a Nemzeti Földalap logikájába az erdő. Higgyék már el nekem, logikátlan! Kérdezzenek meg erdészeket a saját körükből, ha nekünk nem hiszik el. Erről nem is kívánok tovább vitatkozni, mert ez a napnál is világosabb, de ha nem akarják, nem értik. A következő: azt mondják önök, hogy tehenészeti telep. Tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el nekem, tisztában vagyok azzal, hogyan néz ki egy állattenyésztési telep. Szeretném, ha önök elmondanák nekem, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban hol v olt olyan ezres tehenészet, amelynek a környékén ezer hektár csak a tehenészetet szolgálta. Ez lenne az ideális, amit Magda képviselő úr elmondott, ennek így kellene lennie, tisztelt képviselő urak: egy számosállat - egy hektár. Mutassanak nekem ilyet! Oly an állattenyésztési telepek voltak, képviselő urak, ahol futballpálya, különböző rekreációs parkok és egyebek voltak a környéken, mert az állattenyésztésnek köze nem volt a természetes tartáshoz. Nincs szükség rá! Ez az egyik, a szakmai érvem. Másrészt ped ig, tisztelt képviselő urak, szeretném elmondani, hogy az önök által beterjesztett törvényjavaslat a), d), g) és h) pontja lehetőséget ad arra, hogy az állattenyésztési telepek kapjanak földet. Ki nem akarja? A napnál világosabb, hogy az állattenyésztési t elepek környékén föld legyen a gazdálkodáshoz. Az a javaslat, amit önök benyújtottak, lehetőséget ad az állattenyésztési telepnek, hogy földhöz jusson. Miért nem hiszik el azt, amit önök nyújtottak be, hogy erre lehetőség van? (10.20) De akkor miért nem ír ják be a zöldség... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - jó, akkor majd utána még egyszer szót kérek. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Göndör Istvánnak, a Magyar Szociali sta Párt frakcióvezetőhelyettesének megadom a szót. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Pap János Képviselő Úr! Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy Orosz Sándor képviselőtársammal 19982002 között kétszer nyújtottuk be azt a z országgyűlési határozati javaslatot, mely szerint szerettük volna, ha a Fideszkormány lehetőséget teremt az állami erdőgazdaságoknak arra, hogy erdőtelepítést kezdjenek, ezzel nemcsak környezetvédelmi, hanem foglalkoztatási és sok minden más problémát m egoldjanak. Képviselő Úr! Önök ezt a javaslatot mind a kétszer elutasították. Tehát ezek után azt gondolom, hogy nincs más lehetőség, miközben erről beszéltek, hogy erdőket kellene telepíteni, de semmit nem